Létrehozva: 2015.05.25.

Õrült kísérlet, kipróbálták a férfiak a terhességet! Videó!!!

Rendkívül nyûgössé válik a férfi, amint terhes lesz. Nem bír a pocakkal, legurul az ágyról, de legjobban az zavarja, hogy nem látja a lábait. Elképesztõ bénázásokkal telik az állapotos férfi napja.

Négy bevállalós férfi megismerte babavárás örömeit és árnyoldalait is,

minden fájdalommal, kényelmetlenséggel, ami a nagy pocakkal jár. Megpróbálták élvezni, de nem sikerült. Utálták minden percét. 

Persze egy férfi számára lehetetlen teljesen átélni a terhességet, a kísérletben résztvevők mégis mindent megtettek, hogy legalább megközelítőleg hasonló élményben legyen részük, mint egy terhes kismamának. Ebben segítségükre volt egy hatalmas műpocak, ami ugyanúgy működött, mint az igazi.

Kényelmetlen, rugdos, nyom, feszít és persze súlya van.

Egy napot töltött terhesen a négy bátor férfi. Az alapvető problémák már akkor jelentkeztek, mikor felpróbálták a terhespocakot és a mellkitöméseket.

Teljesen kiakadtak a súlyuktól, és attól, hogy nem látják a lábukat. Határozottan állították, kifejezetten elfáradtak a viselésétől.

Nem tudtak pihenni tőle, csak forgolódtak éjszaka. Az ágyban megfordulás pedig kissé ügyetlenül ment.

Igyekeztek normálisan felöltözni, magassarkúban, nagy műhassal ültek autóba, hogy elindulnak dolgozni.  Végül megállípították, életük legkeméményebb 24 órája volt. Egyetlen napot töltöttek terhesen, de azt végig hisztizték.

Ekkora pocakkal az autóból való kiszállás is komoly tervezést igényel.

A házimunka pedig egyenesen életveszélyes.

A pasik utálták próbaterhességük minden egyes percét. Elképzelni sem tudják, hogy bírják ezt a nők kilenc hónapon át.

A nap végén természetesen megszabadultak a terhespocaktól. Ez a látvány pedig, minden pénzt megér. Élvezd a videó minden pillanatát!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra