Létrehozva: 2018.04.30.

Sokkoló lelet az egyetem pincéjéből: Mit művelt Mengele a gyerekekkel

Még a kutatók is elszörnyedtek, amikor felfedezték, mit rejt a pince. A csaknem nyolcvan éven át tárolt maradványok ügyében hét éve nyomozást indítottak, és sokkoló eredményre jutottak: nem lehetetlen, hogy a hírhedt náci kísérletek nyomára bukkantak.

Megindító temetést tartottak Németországban: 74 gyermekholttestnek adták meg a végtisztességet. A maradványok csaknem nyolcvan éven át a németországi Luther Márton Egyetem pincéjében voltak, és feltételezések szerint a hírhedt Mengele utasítására folytatott kísérletek áldozatai lettek.

A maradványokkal kapcsolatban az egyetem hét éve indított nyomozást, de még mindig csak feltételezéseik vannak, hogyan kerülhettek oda. A fenololdatban tárolt apró testeket Heike Kielstein, az anatómiai és sejtbiológiai kar vezetője találta meg - első nap, amikor az egyetemen kezdett dolgozni. A nyomozás során CT felvételeket készítettek, és kiderült, hogy a gyerekek nem erőszakos halált haltak. Ahogyan azt is felfedezték, hogy 42 holttestet a tartósítás előtt felboncoltak. Találtak olyan maradványt is, melyhez nem tartozott fej, de akadtak végtagok, és sok holttest fejében nem volt agyvelő.

Bizonyítékot ugyan nem találtak arra, hogy a gyerekek a náci kísérletek áldozatai lehettek, de kézenfekvő a feltételezés. Ugyanis az egyetem mindössze 96 kilométerre található a buchenwaldi koncentrációs tábortól, és a közelben működött egy elmegyógyintézet is, ahol gázkamrát működtettek a világháború alatt.

A nyomozást vezető Heike Kielstein a Spiegelnek adott interjúban elmondta: leginkább az bosszantja, hogy a maradványok csaknem nyolcvan éve vannak az egyetemen, így már hozzátartozókat vagy szemtanúkat sem tudnak felkutatni.

Az 1920 és 1940 közötti feljegyzések szerint az intézmény több, mint 2600 gyermekholttestet kapott kísérleti célokra: a szülésznők 5-10 német márkát kaptak egy-egy halott babáért, ha bevitték az egyetemre. Így nem lehetetlen, hogy a maradványok innen származnak. A 45 fiú- és 27 lánygyermek holttestét egy helyi temetkezési vállalkozó által adományozott ruhákba öltöztették, és öt felnőtt koporsóban hamvasztották el őket.

Forrás: DailyMail

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

„Érzem a jelenlétét” - Démonnal küzd egy veszprémi anya, riasztó, miket művel a lény

BIZARR

József szelleme megkereste a Széchenyi-díjas mágust - Videó

BIZARR

Kitálalt a jövőlátó: közelebb van a III. világháború, mint bárki hinné

BIZARR

Nem semmi! Így néznek ki a földönkívüliek az AI szerint - fotók

BIZARR

„Földönkívüli szúnyogok” – Rejtélyes füstkarika okozott pánikot - Videó

BIZARR

„Mi a franc ez?” - Rejtélyes UFO jelent meg az ukránok felett - Fotó

BIZARR

Halálra rémült az apuka: hátborzongató, mi nyúlt be a kisfia ágyába

BIZARR

Mike Tyson 1995-ös mérkőzésének felvétele bizonyíték az időutazásra