Létrehozva: 2018.09.10.

Sokkot kapott a nő, amikor meglátta, mit művelt apja a Facebookon!

Teljesen kiakadt egy anyuka, amikor egy véletlen folytán meglátta apja egyik kommentjét.

Szinte alig akad olyan ember, aki ne használná a Facebookot. Üzeneteket küldünk, megosztjuk a velünk történteket, kommentálunk ezt-azt. Szóval tartjuk a kapcsolatot a többi ismerőssel. És ma már ez egyáltalán nem korfüggő, a fiataloktól az idősebbekig mindenki él vele - és persze mindenkit érhet néhány meglepetés is.

Egy anyuka teljesen kiakadt, amikor egyik nap felment a közösségi oldalra. Gyanútlanul tette, kapott ugyanis egy értesítést arról, hogy édesapja megjegyzést fűzött egy korábban kitett posztjához. Először csak futólag olvasta el, mert éppen a teendői közben volt, de aztán később újra visszanézett az oldalra, és akkor tudatosodott benne, hogy mit is lát valójában.

Nem meglepő, hogy összezavarodott és tanácstalan lett a nő... LAPOZZ!


A komment így szólt: "klasszikus, régi stílusú, brit pornó". A megjegyzésnek semmi köze nem volt persze ahhoz, ahová ezt az apuka küldte, így nem csak a szöveg okozott egy kisebb sokkot a nőnek, hanem az is, amikor rájött, mi is ez. "Valójában teljesen biztos vagyok már benne, hogy apukám véletlenül bemásolta azt a szöveget, amit korábban az internetes keresőbe írt be" - osztotta meg a fórumon, ahova tanácstalanságában fordult.

"Küldtem neki egy kérdőjelet, megkérdeztem, vajon ez véletlen volt-e, de ő nem válaszolt. Így most már tuti, hogy az történt, amire gyanakszom. És mivel a lánya vagyok, iszonyú kínosan érzem magam. Azt sem tudom, mit mondjak vagy hogyan köszönjek, amikor legközelebb találkozni fogunk" - fakadt ki a nő. És bár nem ez a világ legnagyobb tragédiája, azért biztos, hogy mi is feszengenénk kissé a helyében...

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba

BIZARR

Az élő Nostradamus elárulta, milyen különleges hatása van a napfogyatkozásnak