Létrehozva: 2017.04.06.

Simicska állandó összekötőt nevezett ki Vonához: Napi egyeztetés!

Nem véletlenül került Simicska Lajos díszpáholyába a jobbikos politikusnõ. Damm Andrea naponta jelent Vonának és Simicskának.

Bár sokáig titkolni próbálták a Jobbik és Simicska Lajos szoros szövetségét, ma már a tényeket senki sem vonja kétségbe.

Az azonban még Vona Gábor híveit is meglepheti, hogy a nagyvállalkozó újabban már napi kézi vezérléssel irányítja a pártot. Naponta fogalmazza meg elvárásait, ad vissza nem utasítható tanácsokat.

Ehhez szükség volt egy olyan összekötőre, akinek a határozott, sőt erőszakos stílusáról közismert Simicska naponta tollba mondhatja elvárásait.

Kényes, napi feladat: Mindenben egyeztetnek

A %RIPOST% információi szerint még abban sem dönthetett Vona Gábor, hogy ki legyen a jobbikos összekötő a nagyvállalkozó mellett. Maga Simicska nevezte meg a veszprémi jobbikos ügyvédnőt, Damm Andreát, akit jól ismert, és megbízhatónak tartott a kényes feladatra.

A Jobbik politikusnője Simicska Lajos szűkebb környezetében, Veszprémben él, többször próbálkozott már a választásokon, mindeddig sikertelenül. Az összekötő szerepére azért is találhatta alkalmasnak Simicska, mert Damm Andrea bírja Vona Gábor bizalmát is.

Damm Andreának összekötő szolgálataiért cserébe, információink szerint, biztos befutó helyet ígért Simicska és Vona a Jobbik rövidesen közösen összeállítandó országos listáján.

Damm Andrea a kényes pozíció elnyerése óta az együttműködés keretében napi kötelességének érzi, hogy szinte "kisdiákként" megossza, kommentelje, lájkolja a Facebookon Simicskáék valamennyi politikai megnyilvánulását.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist egy taxis Budapesten, felé is ütött - videó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek