Létrehozva: 2017.09.14.

Rárontottak a Ripostra a Jobbik emberei. Vona a testőrét küldte!

A Jobbik elnöke a testõrét(!) küldte az újságírók megfélemlítésére. Ma délelõtt 11 óra körül jelent meg a RIPOST MÉDIA épületénél a Vona által felkészített, profi kamerával is felfegyverzett különítmény. Megtévesztõ módon, bûncselekményt elkövetve jutottak be a hosszabb ideje megfigyelt az épületbe.

A pártelnököt bírálni merészelő cikk szerzőjét keresték. A sajtószabadság legnagyobb dicsőségére számon akarták rajta kérni, mindazt, amit leírt.

Bűncselekményt elkövetve, a recepciósokat megtévesztve jutottak be a kiadó épületébe, csalással, hamis adatok közlésével illegálisan megszerezve egy belépőkártyát. Céljuk az volt, - akárcsak a Momentum politikusainak az Origó szerkesztőségében, - hogy egy kamera előtt félemlítsék meg a %RIPOST% újságíróit.

Az első nyugdíjast már megalázták

A történet előzménye, hogy több cikkben is szóvá tettük, miszerint a Jobbikban a pártelnök utasítására levadásszák a pártelnököt bíráló idős embereket. Elsőként azt a székesfehérvári nyugdíjast, Pataki Istvánt alázták meg saját lakásán, aki egy helyi politikai gyűlésen Vonát szemtől-szembe keményen kritizálta.

Többek között ennek a nyugdíjas bácsinak a szavai irritálták annyira a pártelnököt, hogy ”remegő kezű, fröcsögő nyugdíjasokról” kezdjen széles körben nyilvánosan értekezni.

Vona Gábor házitévéje, megtévesztve a nyugdíjas bácsit – aki azt sem tudta pontosan, hogy honnan jöttek a tévések – a saját lakásában alázta, félmeztelenül, izzadva filmezte, provokálta, kiforgatta szavaiból az idős embert.

Vona a testőrét küldte a RIPOST megfélemlítésére

Miután ezt több cikkben szóvá tettük,  ma délelőtt megérkezett a %RIPOST% szerkesztőségébe a Vona-féle bosszúkommandó. Élén a pártelnök testőrével Szilvási Péterrel, akit a legagresszívebb riporterként tartanak számon a Jobbik háztáji tévéjében.

A testőr a pártelnök személyes utasítására került a stábba. Általában őt használják a „levadászós”, a riportalanyokat megalázó munkákra.

A Ripost szerkesztőségébe berontó Szilvási évek óta dolgozik Vona testőreként, olyan szoros kapcsolatban áll vele, hogy a pártelnök táskahordozójaként is emlegetik. A legbizalmasabb iratokat, küldeményeket is rábízza Vona, feleségével Krisztinával is bensőséges viszonyban áll a „bodyguard”.

Amint a biztonsági kamerák felvételeiről kiderült, a Jobbikos osztag már a behatolás előtt jó fél órával felderítette a terepet, nyilvánvalóan valamiféle előzetes behatolási tervet készítve.

Aztán trükkösen becsapták a jóindulatú portaszolgálatot, azt állítva, hogy megbeszélt időpontra jöttek  egy Ripost-újságíróhoz. Ezzel a hazugsággal és csalással végül sikerült egy belépőkártyához is hozzájutniuk.

Odasúgták: Visszajövünk!

Az irodánkban megjelenő Jobbik-kommandót végül kollégáink határozott fellépése késztette visszavonulásra. Hosszan szívósan zaklatták az udvarias recepciós hölgyet, de aztán megijedtek attól, hogy kihívjuk a rendőrséget. Figyelmeztettük őket arra is, hogy az illegális behatolást több helyen biztonsági kamerák rögzítették.

Vona testőre távozófélben még odasziszegte egyik munkatársunknak: Visszajövünk!

A Momentumtól tanul a Jobbik

Mint ismeretes a Momentum vezetője a FEGYÕR-nek becézett Fekete-Győr András egy másik aktivista kíséretében illegálisan behatolt az Origo szerkesztőségébe. Ott kísérőivel mindenféle engedély nélkül felvételeket készítettek, és személyesen inzultálták a róluk kritikusan írni merő újságírót.

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.