Létrehozva: 2018.02.27.

Karácsony Gergely nem áll a Soros-terv útjába

Migránsbarát javaslatok születnek a Karácsony által vezetett zuglói önkormányzatnál - közölte Budai Gyula, a Fidesz országgyûlési képviselõje.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestereként is bizonyította, hogy nem állna a Soros-terv útjába - mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden újságíróknak.

Mint kifejtette: Karácsony Gergely nemcsak a kerítést bontaná le, hanem az általa vezetett zuglói önkormányzatnál olyan migránsbarát javaslatok születnek, illetve olyan rendezvényeket tartanak, amelyek lényegében a Soros-tervhez tartoznak.

Hozzátette: Karácsony Gergely volt az, aki 2015-ben a migránsválság kezdetekor, elsőként ingatlanokat ajánlott fel a bevándorlókat segítő szervezeteknek, és felszólította az önkormányzatokat, hogy újítsák fel, nyissák meg a laktanyákat és helyezzék el ott a migránsokat. Próbálkozott olyan javaslattal is, amelynek alapján a migránsok lakást kaptak volna Zuglóban - mondta.

Kitért arra is, hogy kedden kezdődik Zuglóban egy olyan több hónapos migránsbarát rendezvénysorozat, amelyet az a Menedék Egyesület szervez, ahol korábban Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje is dolgozott. Az egyesület vezetője pedig azt mondta, hogy a migránsok jobbak, mint a magyarok - idézte fel Buda Gyula.

A kormánypárti politikus megjegyezte: teljesen egyértelmű, Karácsony Gergely tanácsadó testületei tele vannak Soros embereivel, ő maga is Soros embere és együtt akarják lebontani a kerítést, együtt akarják végrehajtani a kvótát, megvalósítani a Soros tervet.

 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás

POLITIK

Karácsony ki akarja tiltani a 10 évnél idősebb kocsikat Pestről

POLITIK

Hatalmas offenzívára készülnek az oroszok