Létrehozva: 2018.05.29.

Ezért kell a STOP Soros: Így csempészik be a migránsokat Soros ügyvédjei

Sokféle trükkös módon segítik az illegális migrációt Soros György szervezetei. Elérhetõségük, telefonszámaik már gyakran ott vannak a magyar határra érkezõk zsebében. Pontosan lebontva minden egyes határállomásra.

A migránsok már név szerint, az illetőhöz ragaszkodva kérik a Soros-ügyvédek közreműködését. Akik aztán a lehető legkörmönfontabb módon igyekeznek elérni, hogy a migránst ne lehessen kiutasítani.

Ravasz jogi kiskapuk, a paragrafusok csűrése-csavarása révén mindenáron azt akarják elérni, hogy a migránsok bejuthassanak Magyarország területére.

Az embercsempészet és az illegális migráció segítése már jóval a magyar határ előtt megkezdődik. Soros-szervezetek hajói veszik fel például az Európa felé indulókat már az afrikai partok közelében, hogy aztán ők maguk szállítsák őket olasz vagy görög területre. Már több százezer migráns jutott be így segítségükkel az Európai Unióba.

Amint arról a %RIPOST% is több alkalommal beszámolt, külön mobiltelefonos migránsszótárt is készítettek, amelyben előre megadják azokat az „üldözetési” lehetőségeket, amiket a migránsok bediktálhatnak a hatóságoknak olyan okként, ami miatt esetleg menedékjogot kaphatnak.

A magyar határra érkező migránsok zsebében már ott vannak a Soros-ügyvédek nevei és telefonszámai, akiket aztán a határon átlépve hívhatnak, és név szerint kérhetnek. Aki akarja, még ingyenes pszichológus segítségét is igénybe veheti Soros pénzén.

A tájékoztató címlapján külön jelmondat biztatja a migránsokat, nyíltan hirdetve Soros György szándékait. A honlap részletesebben itt tanulmányozható, kattintson!

Üdvözlünk Európában: Mozgalom a migráció szabadságáért!

 

Aztán az ügyvédek neve és címei, határállomásokra lebontva:

A migránsutaztató Soros-ügyvédek minden lehetséges módon, a jogot kijátszva és kiforgatva segítenek abban, hogy a migránst ne lehessen visszafordítani és kiutasítani. Például megsúgják nekik, hogy jelentsék ki, hogy Szerbiába nem, csak és kizárólag a szülőhazájukba hajlandók visszatérni. A jelenlegi uniós eljárás szerint ugyanis joguk van ezt kérni.

Így máris Magyarországon vagyunk kénytelenek ellátni őket, amíg megszervezik a kitoloncolásukat.

Eltartásuk és hazaszállításuk persze rengeteg pénzébe kerül Magyarországnak, nem beszélve arról, hogy a procedúra több hónapig is elhúzódhat. Ezt az időt idegenrendészeti őrizetben kell eltölteniük, ez azonban a kisgyermekes családoknál jogi akadályokba ütközik. Ezért nyílt menekültállomásokra kerülnek, ahonnan aztán a lehető leghamarabb továbbszöknek Nyugat-Európa felé.

A trükköző Soros-ügyvédek valójában tehát az embercsempészet egy ravasz, jogi kiskapukat nyitogató eszközével dolgoznak, így juttattak be máris nagyon sok illegális migránst Európába. Ehhez a migránsok gyakran embercsempészeket hívnak segítségül.  Vannak információk arról, hogy a Soros-ügyvédek még az utaztatás megszervezéséhez is segítséget nyújtanak… Tudunk már olyan Soros-ügyvédről is, aki férjhez ment egy migránshoz, aki aztán szó szerint migránsutaztató irodát nyitott. Kisbuszokat is vásárolt, hogy minél nagyobb számban vihesse tovább Nyugat-Európába a felesége segítségével Magyarországra bejuttatott migránsokat.

A Stop Soros többek között az ilyesfajta ügyeskedés megszüntetése ellen irányul, és bezárja az összes jogi csűrés-csavarás lehetőségét. Sőt ezen túlmenően keményen bünteti majd az illegális migrációt szervező és segítő tevékenységet.

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor véleményt mondott a Liu-fivérek országváltásáról

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Karácsony elárasztotta korrupcióval Budapestet

POLITIK

Már nem orosz-ukrán háborúról, világháborúról beszélnek

POLITIK

Elárasztják Ametikát a migránsok, Biden szó nélkül tűri

POLITIK

Mire épülnek a kínai-magyar kapcsolatok?

POLITIK

Az illegális migráció a biztonságunkat veszélyeztető kérdés

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen