Létrehozva: 2018.10.03.

Szegedi parkolási botrány: Botka helyett az emberei vitték el a balhét

Felbujtóként elkövetett hûtlen kezelés miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Botka László MSZP-s polgármester kabinetfõnökét, az alpolgármestert és a város címzetes jegyzõjét a Gyulai Járásbíróság. Az ügy elsõ számú felelõse nem ült ott a vádlottak padján.

Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos László alpolgármestert és Kalmár Gábort, Botka László MSZP-s polgármester kabinetfőnökét a szegedi parkolási perben ítélte felfüggesztett börtönbüntetésre kedden a Gyulai Járásbíróság.  

Az ügy első számú felelőse, Botka László polgármester nem ült ott a vádlottak padján, saját politikai és jogi felelősségét is beosztottjaira, munkatársaira hárította - mondta az ítélet után a KDNP szegedi elnöke, Haág Zalán.

Az ügy vádlottjai az ügyészség szerint több mint 40 millió forint kárt okoztak azzal, hogy 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkoló bérletet biztosítottak, amelyek odaítéléséről vezetői értekezleteken döntöttek. Az első- és másodrendű vádlottak az Szegedi Közlekedési Kft. volt vezetői, a harmadrendű a parkolási üzletágat vezette, az ügyészség őket társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja.

„Győzött az igazság, kiderült, hogy olyan vezetői értekezleten született döntést hajtott végre a polgármester kabinetfőnöke, ahol Botka László jelen volt. Vagyis a polgármester tudtával, beleegyezésével, támogatásával történt bűncselekmény”

– jelentette ki az ügyben korábban feljelentést tett Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom alapítója. A jogász jelezte: azt várja a csongrádi megyeszékhely polgármesterétől, hogy lemond tisztségéről.

A szegedi Fidesz álláspontja szerint a címzetes főjegyzőnek, az alpolgármesternek és kabinetfőnöknek azonnal, és végérvényesen távoznia kell a szegedi közéletből. Ezért felszólították a polgármestert, hogy azonnali hatállyal mentse fel a munkavégzés alól elítélt alpolgármesterét, címzetes főjegyzőjét és kabinetfőnökét. Szeged nem lehet az a város, amelyet elítélt bűnözők vezetnek.

Botka László polgármester szerint munkatársai egy koncepciós eljárás áldozatai lettek, úgy véli, a Fidesz már a bíróságokra is rátette a kezét. Ennek némileg ellentmond, hogy a másodfokú bíróságtól mégis az első fokú ítélet megváltoztatását várja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben

POLITIK

Az izraeli hadsereg ismét megindult Gázában

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát