Létrehozva: 2019.07.23.

A libás Bajnai jobbkeze: A szennyvíziszap- és a Hajdú-Bét-botrány főszereplője ugyanaz

Különös összefüggésekre derült fény a mindenkit megdöbbentõ, Magyarországot szinte elárasztó szennyvíziszap-behozatal ügyében.

Mint ismeretes, a híres-hírhedt, az MSZP-hez ugyancsak köz elálló Bajnai-féle Wallis érdekcsoport egyik „alvállalata”  felelős az Európai Unió által sajnos nem tiltott, elképesztő mennyiségű bűzös szennyvíziszap-behozatalért.

Most azonban az is kiderült, hogy a szennyvíziszapbotrány főszereplője volt Bajnai jobbkeze a 9 ember öngyilkosságával végződő libás botrány, a Hajdú-Bét felszámolásakor is. Az öngyilkosságokat még a szocialista képviselő, Karsai József is számonkérte a Bajnai-Winkler klánon az MSZP frakcióban.

 Éveken át emiatt a szörnyű gazdasági tragédia miatt nevezték keserűen Libás Bajnainak a szocialisták utolsó miniszterelnökét.

Nos, a több száz család elnyomorodását, tönkremenetelét okozó Hajdú-Bét felszámoláskor a Wallisnál mindvégig Winkler Gyula volt Bajnai közvetlen helyettese! Az a Winkler, akiről most kiderült, hogy a nagyüzemi szennyvíziszap iparszerű behozatalért is felelős!

Winkler mindig is a leghűségesebb fegyverhordozója volt Bajnainak. (Előbb a Bizományi Áruházak, a BÁV vezérigazgatója volt, ezután lett Bajnai helyettese a Wallisnál)

Winkler Gyula követte Bajnait a miniszterelnökségre is, ahol a gazdasági válságkezelés kapcsán adott tanácsokat.

Egyenesen innen ejtőernyőzte 2009-ben Bajnai és a Wallis a szennyvíz és hulladékiparba. Közvetlenül a Parlamentből, a miniszterelnökségről! Ekkor láthatták meg a szocialisták a szennyvíziszap-behozatalban a nagy üzleti lehetőséget.

Winkler tehát a Bajnai melletti főtanácsadói állást cserélte el sokak meglepetésére még a bukás előtti őszön, 2009-ben a homályos nevű Energetikai és Ipari Befektetések Zrt. vezetői posztjára. A HVG már ekkor megírta, hogy a cég valójában jól jövedelmező hulladékgazdálkodással foglalkozik majd…

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból

POLITIK

V. Naszályi Márta saját kezűleg leragasztotta fideszes ellenfele plakátját

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal