Létrehozva: 2015.05.29.

Hova tűnt a Konyhafőnök tavalyi győztese?

A Ripost megkérdezte, hová jutott Kálmán, a fõzõmûsor tavalyi gyõztese, aki a tízmilliós nyereményrõl és a munkalehetõségekrõl is mesélt lapunknak.

Már csak pár óra és megtudjuk, ki lesz Magyarország következő konyhafőnöke, - este izgulhatunk, hogy a két döntős közül ki nyeri a műsort.

Megkerestük Kálmánt, A Konyhafőnök előző évadának győztesét, aki szívesen mesélt az elmúlt egy évéről.

A hírnévnek és a műsornak köszönhetően több hazai konyhától, étteremtől is kapott felkéréseket, ám előfordult, hogy sem a koncepció, sem a hozzáállás nem tetszett neki.

Úgy éreztem, hogy inkább A Konyhafőnök első évadának győzelme és a nevem számított néhány megkeresésnél, nem pedig a tudásom és a tapasztalatom.
Inkább vagyok egy biztos helyen, ahol megbecsülnek, mint egy olyan étteremben, ahol hamar elválhatnak az útjaink, ha a nevemmel esetleg mégsem hozom az elvárt vendégszámot.

Kálmán jelenleg egy budai kis étterem-kávézóban dolgozik minden nap, ugyanitt pedig kurzusokat is tart, emellett bemutatókon, rendezvényeken is megfordul, ahol ugyancsak azt csinálja, amit szeret: főz és oktat.

Sokszor hívnak cégek, hogy a saját szervezésű bulijaikon főzzek, vagy okítsam az érdeklődőket.
Itt és a munkahelyemen is tapasztalom, hogy mennyire szeretnek és milyen sokan drukkoltak nekem a döntőnél.

Így, egy év elteltével sincs hiánya Kálmánnak a megkeresések, ajánlatok terén, de örömére már nemcsak A Konyafőnök miatti hírneve, sokkal inkább a szakmai múltja és tapasztalatai okán hívják.

Van most is egy lehetőség, de nem akarom elkiabálni. Egy szálloda étterme keresett meg, egyelőre még képlékeny, hogy mi lesz belőle. De az sem biztos, hogy itthon maradok…

Kálmán elmesélte, hogy most a szíve és az esze vív harcot: két egész jónak hangzó tengeren túli lehetőség között is vacillál.

A szívem Amerikába húz, az egyik ismerősöm révén lenne egy szakácsmeló, de az eszem inkább Ausztráliát választaná.
Bármelyik is legyen, pár hónapig biztos jó tapasztalatokat tudnék szerezni.

Kálmán A Konyhafőnöki díj elnyerése után még azt pedzegette, hogy saját bisztrót nyitna a nyereményből.
Ez az összeg arra még nem volt elég, inkább konyhafelújításra fordította a nyeremény egy részét.

Képzelheted, végre megörültem, hogy felújíthatom a konyhámat. Most végre olyan, amilyennek én szeretem, kényelmesen elférek benne.
A bisztró terve még fennáll, még az is elképzelhető, hogy A Konyhafőnök mai győztesével karöltve hozzunk össze valamit.

Drukkolunk, hogy összejöjjön, - a Ripost biztosan elmegy majd a megnyitóra!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Váratlan helyzetbe került Tóth Gabi, túlélőcsomagot készített lányának

FÜLES

Bevallotta titkát a színésznő: még mindig egy ágyban alszik felnőtt lányaival

FÜLES

Kiderült: így éli meg Kulcsár Edina a negatív kommenteket

FÜLES

Ez roppant kínos: megint lebukott Meghan, hogy hazudott