Létrehozva: 2019.08.12.

Élőzték Facebookon a kettős tragédiát: 150-nel gázolt a részeg sofőr

A román férfi beletaposott a gázba, majd lesodródott az útról és egy udvarra csapódott, ahol négy embert gázolt el.

Halálra gázolt egy idős nőt és egy 3 éves gyermeket egy autó vasárnap a romániai Tulcea megyében. A balesetet élőben közvetítette Facebookon a kocsi egyik utasa.

A szerencsétlenség Vacareni községben történt. A hatalmas sebességgel haladó autó lesodródott az úttestről, áttörte egy gazdaság kerítését, és elgázolta az udvaron tartózkodó négy embert.

Egy 79 éves asszony és egy hároméves gyermek a helyszínen életét vesztette, a másik két áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Súlyos sérüléseket szenvedett a kocsi két utasa is, akik szintén egy galaci kórházba kerültek. Az ittas sofőr elmenekült a baleset helyszínéről, de a rendőrök rövid idő alatt elfogták. A hatóságok információi szerint leheletében 0,14 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott ki a szonda, az autó 150 kilométer/órás sebességgel törte át a gazdaság kerítését.

Ezt igazolja a balesetről készült felvétel is. Az 5 perces videón észlelhető, hogy a sofőr tövig nyomja a gázpedált, és az anyósülésen utazó férfi is részeg. A felvétel rögzítette azt is, hogy az autó kigyulladt a baleset után - írja a Maszol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét