Létrehozva: 2016.08.10.

Súlyos beteg fiából űzött gúnyt részegen a hatalmas mellű világsztár!

Az erõsen ittas sztáranyuka elõször egy minõsíthetetlen karaoke-produkcióval próbálkozott, majd miután a döbbent tömeg kifütyülte, saját gyerekét kezdte el alázni...

Alig akartak hinni a szemüknek Mallorca egyik közkedvelt klubjában bulizók, amikor hirtelen a Jordanként is ismert kebelcsoda, Katie Price pattant fel a színpadra és adott elő egy roppant kínos magánszámot.

A hatalmas mellű sztáranyuka talaj részegen próbálta meg elénekelni az Aladdin egyik betétdalát, ám mivel azt se tudta, hol van, belesült a produkciójába.

Hiába fütyülte ki őt a felháborodott közönség, később újra sikerült megkaparintania a mikrofont, ám ekkor már dalolás helyett trágár szavakat kezdett üvöltözni, majd súlyos beteg fiából is gúnyt űzött.

Én legalább nem vagyok vak, mint a fiam!

- üvöltötte artikulálatlanul, a felháborodott tömeg pedig alig hitt a fülének. Katie azonban nem állt le, tovább folytatta Prader-Willi szindrómában szenvedő, autista gyermeke alázását.

"Ez az igazság, nincs mit tenni! Ha Harvey most itt lenne, ő is egyetértene"

- kiabált a botrányos sztáranyuka, aki azóta egyedül neveli súlyos beteg fiát, hogy apja gyerekkorában magára hagyta Harvey-t.

A Katie-ről készült lesifotók azóta elárasztották a közösségi oldalakat, ám ő egyelőre egy szóval sem kommentálta botrányos szereplését - számolt be róla a Mirror.

 

 

 

origo.hu

Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Már tényleg nincs visszaút: A rákbeteg Károly király inkább David Beckhamet választotta fia, Harry herceg helyett

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Fürdőruhában kapták lencsevégre a világ legszexibb röpislányát - Dögös fotó!

HŰHA

Puskás-Dallos Bogi megvillantotta szülés utáni tökéletes alakját - Fotó

HŰHA

Berki Mazsi mellétől felforrósodik a levegő - Fotó

HŰHA

Így néz ki valójában a Házasság első látásra sztárjának teste – Fotó