52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

25 találat
SZTÁR

Miklósa Erika házasságát megáldotta a pápa

Miklósa Erika a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnökeként és előadójaként vett részt a különleges eseménysorozaton, de magánemberként is kiemelt jelentőségű volt számára a rendezvény. Nyolc évvel ezelőtt ugyanis különleges ajándékot kapot

INSIDER

Hoppá, mi derült ki Tóth Gabi vasárnapi szereplésével kapcsolatban

A szombati főpróba alatt lámpalázzal küzdő énekesnő apácáktól kapott lelki támogatást. Az ima segített! Tóth Gabi vasárnapi koncertje remekül sikerült.

INSIDER

Ezt üzente Ferenc pápa a magyaroknak és a világnak zárómiséjén

Ferenc pápa a prédikációjában fontos kérdésekről beszélt.

INSIDER

Megtelt a Hősök tere, elkezdődött Ferenc pápa zárómiséje – fotók

A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra.

INSIDER

NEK: így vonult Budapesten a gyertyás körmenet – képgaléria

Szombaton ünnepi szentmisét mutatott be Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth téren, majd a tömeg gyertyás menetben indult a Hősök terére.

INSIDER

Ebből készült a vércsoda, most hozták Budapestre

Szeptember 12-ig a budavári Mátyás-templom előtt bárki megnézheti.

INSIDER

Kiderítettük: ezen a csatornán lehet élőadásban végignézni a pápai misét

Az istentiszteletet 19 kamerával közvetíti a közmédia, amelyet a nézők élőben követhetnek végig!

POLITIK

Áder János: Ha szívedből keresed Istent, akkor meg is találod

Csak rajtunk múlik, hogy Isten jeleit sztorinak vagy példázatnak tekintjük – mondta Magyarország köztársasági elnöke pénteken a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

INSIDER

Programok a NEK utolsó három napján: itt van minden fontos tudnivaló

Eljött az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus fináléjának ideje, mutatjuk mikor merre érdemes menni. És merre nem.

SZTÁRDZSÚSZ

Ákos a NEK-himnusz munkáiról: Végül az a döntés született...

Kovács Ákos énekes-dalszerző a producere az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának. Mielőtt igent mondott volna a felkérésre, a Kossuth-díjas énekes elhívta a bíborost a koncertjére a Budapest Arénába. Ákost a NEK-himnusz munkáiról kérdeztü

SZTÁRDZSÚSZ

Nem akármilyen ruhában énekel majd a pápának Tóth Gabi

A fantasztikus hangú énekesnő magyar értékeket képviselő ruhában lép majd fel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem sikerült az elrettentés„ – ezt kérte a bíborostól Ákos

Kovács Ákos énekes, dalszerző a producere az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának.

INSIDER

Több, mint 500 kilométert bicikliznek a pápáért

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapi szentmiséjén fog részt venni a társaság.

INSIDER

Tűzzománc ékszer, csipkekereszt, viaszgyertya Madonnával – ilyen a vásár a Szent István téren

Színes és gazdag képet mutat egyházi és nemzeti értékeinkről a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében megrendezett vásár. Érdemes kimenni!

INSIDER

Soltész elmondta, mire van szüksége a kereszténységnek

Összefogásra van szükség, mert különben pusztulás vár sok-sok keresztényre – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Gödöllőn.

INSIDER

Böjte Csaba: „Erről bárkivel le mernék állni vitázni”

A ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója 1000 erdélyi zarándokkal érkezik majd a Hősök terére a pápai misére. Fodor Erika cikke.

LELKIZŐ

Magyarországra érkezik a pápa: Böjte Csaba fontos gondolatokat osztott meg

Böjte Csaba ferences szerzetes szerint a pápa érkezése mindenkire hatással van. Az Eucharisztikus Kongresszusról a Mokkában nyilatkozott.

INSIDER

Elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus – Fotók

Vasárnap a Hősök terén tartott nyilvános szentmisével és tömeges elsőáldozással kezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

INSIDER

Pápalátogatás: kiderült, hogy mit vihetünk magunkkal és mik tiltottak

Sem biciklit, sem rollert nem lehet bevinni a rendezvény területére!

INSIDER

Erdő Péter: öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk

Öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk a következő napokban, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

SZTÁR

Szikora Róbert vallomása: Sosem voltam csajozógép

Szikora Róbert azon kevés hazai sztárok egyike, aki nagyon fiatalan megtalálta az igazit és ki is tartott a választása mellett, annak ellenére, hogy évtizedeken át nagy volt a kísértés.

SZTÁR

Szikora Róbert: Hamarosan eljön a nap, amikor ott lehetek a közelében

Szikora Róbert nem tagadja, élete talán legfontosabb fellépése vár rá szeptember 12-én, amikor a Szentatya előtt áll majd a színpadon, hogy elénekelje A könyv című dalát.

ÉLETMÓDI

1938 óta nem volt ilyen esemény Magyarországon

Vasárnap kezdődik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. A katolikus világesemény záró szentmiséjét, az úgynevezett statio orbist jövő vasárnap, szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

INSIDER

Megalakult az eucharisztikus kongresszus lebonyolítását felügyelő operatív törzs

Megalakult a szeptember 5-12. közötti budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítását felügyelő operatív törzs csütörtökön – jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Budapesten, egy csütörtöki háttérb

INSIDER

Böjte Csaba: Nem mindegy, ki tartja a tanévnyitó misét!

A világ keresztényei Magyarországra figyelnek, és Budapesten gyűlnek össze szeptember 5. és 12. között. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus számos olyan programot tartogat, amihez nem kell még regisztráció sem, bárki részt vehet. A pápa rendezvén