afrikai migráns

25 találat
KÜLFÖLD

A diszkó mosdójában erőszakolt meg két afrikai egy német nőt

Egy 51 éves wuppertali nő úgy döntött, hogy az elmúlt héten beutazik a közeli Düsseldorfba szórakozni. Arra azonban ő sem számított, ami hajnalban történt vele.

KÜLFÖLD

Franciaország már nem a franciáké! Minden afrikainak joga van itt lenni!

Ezt üvöltözte több száz bevándorló, akik elfoglalták Párizs, Roissy repülőterének egy részét.

KÜLFÖLD

Lelőtt egy elefántcsontparti migránst két máltai katona!

Az esetnél egy guineai és egy gambiai bevándorló is megsebesült. Az ügy kivizsgálása még nem fejeződött be.

KÜLFÖLD

Hírszerzési jelentés: Nemzetközi maffia segíti az afrikai bevándorlást

Habár a Matteo Salvini olasz belügyminiszter nevéhez köthető törvény megtiltotta az Afrikából induló migránstaxik kikötését, most új, eddig még nem használt csatornákat fognak használni.

KÜLFÖLD

Nemi erőszak történt a hajókiránduláson

De a nemi erőszakért kiszabható minimális 2 év helyett csak 1 és háromnegyed év börtönre ítélte a tettest a svéd bíróság. Hogy miért? Nem fogják elhinni.

KÜLFÖLD

Az afrikai migráns és a németek ajándéka: Felháborító videó

Érdekel, hogy miért látod azt, amit Bernburgban rögzítettek egy egy mobiltelefonnal? Eláruljuk, de nem leszel tőle boldog.

KÜLFÖLD

Öltözőkabinban erőszakolta meg áldozatát a kegyetlen szatír

Konyhai ollóval védekezett egy nő a bajorországi Memmingenben az őt éppen megerőszakoló eritreai migráns ellen. A kétségbeesett küzdelem során mindketten súlyosan megsérültek. A hatóságok közlése szerint az afrikai bevándorló a héten még két másik nőt is

KÜLFÖLD

3 francia nőt erőszakolt meg egy 16 éves afrikai diák Marseille-ben!

Egy alacsony, késsel hadonászó férfit kerestek a rendőrök. Az arcáról semmit sem tudtak, mert azt mindig eltakarta. Végül akkor kapták el, amikor kijött az iskolából...

KÜLFÖLD

Brutális! Fejszével és szamurájkarddal ölt a 16 éves afrikai fiú

Az áldozata egy 54 éves walesi asszony volt aki négy évig nevelte őt. A bíróságon csak annyit mondott, hogy nem volt megelégedve az életével...

KÜLFÖLD

Horror az olasz faluban. 74 éves nénit erőszakolt meg egy bevándorló

Az idős asszony egyedül volt otthon, amikor a férfi rátámadt. Az erőszaktevőt még keresik.

KÜLFÖLD

Bement egy német nő egy menekültotthonba, azonnal megerőszakolták...

Az eset Düsseldorf mellett egy menekültotthonban történt. Hogy miért ott látogatta meg újdonsült afrikai ismerőseit a 35 éves német nő, az talán rövidesen kiderül.

KÜLFÖLD

87 éves nénit erőszakolt meg egy afrikai migráns!

Ráadásul ellopta az idős asszony gyűrűjét is. Egyelőre kiskorúnak vallja magát, de ezt nem hiszik el neki a rendőrök, úgyhogy orvosi vizsgálatok következnek.

NÍNÓ

Afrikai migránsok agyonszúrtak egy 22 éves férfit Köln belvárosában

Az elmúlt hetekben többször is beszámolt a Ripost arról, hogy Ausztria és Németország nagyvárosaiban egyre gyakoribbak a migránsok közötti véres összecsapások. A múlt hétvégén Kölnben estek egymásnak afrikai menedékkérők.

KÜLFÖLD

Vajon mi lesz a vége: Még több bevándorlót vesz át Olaszországtól Merkel!

Úgy látszik, fontos szempont, hogy ne álljon le a bevándorlók áradata. Nagy kérdés azonban, hogy viszi át őket Olaszországból Németországba?

KÜLFÖLD

Ne bántsd az apukámat! A migráns leszúrta a kislányt...

A megdöbbentő eset egy genovai benzinkútnál történt néhány nappal ezelőtt. Az egész egy apró vitával kezdődött...

KÜLFÖLD

Brutálisan megerőszakoltak egy 15 éves iskolás lányt afrikai migránsok

A szerencsétlen kislány iskolából tartott hazafelé. Egy szinte üres vonaton. támadtak rá, fényes nappal.

KÜLFÖLD

7 hónapos terhes nőt erőszakolt meg egy afrikai migráns

A város lakóit megrázta az eset, most a katonaság bevetését követelik az elharapózó erőszak és a bandaháborúk miatt.

KÜLFÖLD

Ingyen ebédelt volna az afrikai migráns, majd a katonákra támadt...

Az eset halálos fenyegetéssel kezdődött és verekedéssé fajult egy Milánó megyei kávézóban. kisvárosban.

KÜLFÖLD

Segélyhívással csalták ki az ápolónőt,majd öten megerőszakolták!

Az aljas ötlet kiagyalói afrikai migránsok voltak, de egyelőre még nem találták meg őket.

KÜLFÖLD

Horrorvideó! Metró elé lökött egy rendőrt egy afrikai migráns

Igazoltatni akarta a bevándorlókat, de azok nem hagyták.

KÜLFÖLD

Durva erőszakkal helyeztek el afrikai migránsokat egy olasz szállodában!

A 80 éves tulajdonos egy ideig ellenállt, de a rendőrök megfenyegették, hogy ha nem adja oda a kulcsokat, betörik a szobák ajtajait.

KÜLFÖLD

Ilyen rablást még nem láttál, narancs némította el az áldozatot

Egy pillanat alatt a földre teperték, majd ellopták egy brit turista telefonját római bevándorlók.

KÜLFÖLD

Pokoli támadás: 17 migráns vetette rá magát két gyanútlan nőre

A 21 és 29 éves áldozat halálra rémült. A 17 fős bandából, eddig csak három embert sikerült elfogni...

KÜLFÖLD

Megöllek: Késsel támadt a szitkozódó migráns a német vonaton - videó

Az afrikai bevándorló megsértődött, amikor a kalauz a jegyét kérte.

KÜLFÖLD

Afrikai migráns kirabolt egy római boltost és leverte a lépét

Közben azt üvöltötte: miért nem adsz nekem pénzt? Te gazdag vagy!