akadályozás

5 találat
POLITIK

A baloldal újra bizonyította, nem lehet számítani rájuk

A baloldal viselkedése a második hullám idején sem változott.

POLITIK

Nem tudja megakadályozni a nemzeti konzultációt az ellenzék

Az ellenzék csak próbálkozik, de nem tud hatékonyan fellépni a nemzeti konzultációval szemben.

POLITIK

Baán László: A Liget projekt nemzeti ügy

A hozzászólók 90 százaléka a Liget Budapest projekt folytatására kéri a fővárost a Főpolgármesteri Hivatal által a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) tervezett módosítása céljából kezdeményezett partnerségi egyeztetéseken – közölte az M1 aktuális csato

POLITIK

Megfúrná a szuperkórház építését László Imre

A szexuális zaklatással vádolt, ennek ellenére a magyar ellenzék támogatásával megválasztott, az ellátás színvonalát évek óta kritizáló újsütetű kerületi polgármester, a baloldali exminiszterelnök, Gyurcsány Ferenc pártjának képviselője igyekszik megakadá

HARCÉL

Rétvári: Brüsszel fenyeget és akadályoz

Brüsszel kettős beszédet alkalmaz a babaváró támogatással kapcsolatban, mert a brüsszeli bürokraták akadályozzák a program megvalósulását, az Európai Bizottság szóvivője pedig azt állítja, nincs kifogásuk ellene.