családi viszály

28 találat
POLITIK

„Most meghalsz, szólhatsz apádnak is” – üvöltötte Gusztáv, majd baltával indult el családtagja felé

A monori rendőrök befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik családi viszályuk miatt estek egymásnak.

INSIDER

Mérges volt az apjára – elképesztő mit vert szét a fején

A férfi összeveszett apjával, majd mérgében egy horolókapát vert szét a fején.

FÜLES

Nem ért véget a családi viszály: Pécsi Ildikó unokája tudomást sem vesz a testvéréről

A megboldogult színésznő és imádott férje két unokája még csak nem is látták egymást. A fiúk között egyre nagyobb feszültség kezd kialakulni.

LELKIZŐ

Mi történhetett? Kárpáti Rebeka minden kapcsolatot megszakított az anyukájával

A gyönyörű modell elmondta, hogy a szülei válása után megromlott a kapcsolata édesanyjával.

NÍNÓ

Óriási rejtély: családi viszály közepette tűnt el az ötéves kislány

Bors Lilláról szeptember közepe óta nem tud egyik szülője sem semmit – legalábbis mindketten ezt állítják.

HŰHA

Kemény vádakkal illette az édesapja az énekest: Horváth Tomi egy agymosott ember

A Dancing with the Stars versenyzőjének családja állítja: az énekes megtagadta őket.

LELKIZŐ

Családja már szóba sem áll vele: teljesen összetört a magyar sztár

A testvére és az édesanyja már nem is szól Young G-hez.

INSIDER

Durva családi viszály: szögvassal támadt a fiára

Szóváltásnak indult, de elfajultak a dolgok.

SZTÁRDZSÚSZ

Őszinte vallomás: komoly családi viszályról tálalt ki Berki Krisztián

Az izomceleb és felesége, Mazsi édesanyja nagyon nem jöttek ki jól az elején.

LELKIZŐ

Drámai vallomás Czeizel Endre fiától: eltiltották tőle a kistestvéreit

Mióta meghalt az édesapja, nem találkozhat a genetikus két kicsi gyerekével.

FÜLES

A király családból senki nem áll szóba Harryékkel

Harry és Meghan a lázadásával elérte, hogy számkivetettek legyenek a brit uralkodóház tagjainak körében.

SZTÁRDZSÚSZ

Váratlan kijelentést tett Pécsi Ildikó: erre ki számított?

A Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő belefáradt a családi viszályba.

FÜLES

Meghan hercegné sosem fogja hagyni, hogy az apja lássa a kisfiát

A hercegné minden kapcsolatot megszakított apjával. Így akarja megvédeni a férjét és kisfiát.

LELKIZŐ

Durva ellentét: ezzel a családtagjával nem beszél Kovács Patrícia

A színésznőt sokáig csúfolta a férfi.

HŰHA

Mint az idegenek: Harry messzire elkerüli Vilmost és Katalint

Hiába tagadják, egyértelműen látszik, hogy Diana két fia között megromlott a viszony, és már szóba sem állnak egymással.

LELKIZŐ

Megszólalt Klapka György legidősebb gyereke: durva viszonya volt az apjával

Klapka György soha nem ismerte el gyermekeként elsőszülött fiát.

NÍNÓ

Ezért szúrta meg élettársát a kecskeméti nő

A hajnali kutyasétáltatás előtt akarta leszúrni élettársát egy kecskeméti nő. A férfi életveszélyes állapotban került a kórházba, és csak a mentők gyors beavatkozásának köszönheti életét. A nő büntetését most súlyosbította a bíróság.

HŰHA

Nem hiszed el, ki ír könyvet a botrányhős magyar legendáról

Micsoda fordulat: egy éve még javában dúlt a viszály Oszter Sándor családjában, aki méltatlannak találta lányához annak párját. Most pedig nemcsak szent a béke, de egy egészen különleges projektre készül a színész veje.

LELKIZŐ

Vége a háborúnak, kibékült az Oszter család

Újra békében élhet az Oszter család. Anya és lánya már beszélgetnek egymással, és hosszú hónapok után Donatella végre unokáját is megölelhette.

HŰHA

Emiatt a férfi miatt háborúzik az Oszter család

Oszter Alexandra párja miatt nem áll szóba szüleivel! A színésznő úgy döntött, az átlagéletet és az igaz szerelmet választja.

SZTÁRDZSÚSZ

Oszter Sándor: lányom párja miatt nem láthatjuk az unokánkat

Kedden lehallgatott telefonbeszélgetéseinek meghallgatásával folytatódott a népszerű színész pere a bíróságon.

FÜLES

Oszter Alexandra nem tartja a kapcsolatot a szüleivel

Alexandra és édesapja nem beszélnek egymással, a színésznőnek fogalma sincs az apja körül zajló eseményekről.

SZTÁRDZSÚSZ

Kitört a háború az angol királyi családban

II. Erzsébet durva különbséget tesz unokái között, amiből a család egyes tagjainak végleg elege van. Lázadnak a királynő ellen.

LELKIZŐ

Még utoljára megalázta halott anyját Jennifer Aniston

A hollywoodi színésznő még mindig nem enyhült meg Nancy iránt, és olyat tett, aminél nehéz lett volna jobban meggyalázni valaki emlékét.

SZTÁRDZSÚSZ

Angelina Jolie apja Brad Pittnek könyörög lánya életéért!

Nagy a baj: tehetetlenül nézik, ahogy a halálba fogy a már csak alig 35 kilós színésznő.

NÍNÓ

Kerékpárral verte apja fejét a bekattant ceglédi férfi

Bizarr bűntény történt a hétvégén Cegléd környékén.

HŰHA

Nem ad pénzt halálos beteg nővére kezelésére a szívtelen énekesnő

Kutyakajára is többet költ, mint a beteg testvére támogatására. Igazi boszorkány, így jellemzi bátyja Mariah Carey-t. Az indulatos szavak háttérben régi családi viszály húzódik, amit most a közelgő tragédia még jobban felerősített.

NÍNÓ

Karddal és késsel támadt a rendőrökre a vérmes szabolcsi férfi

Családtagjai értesítették a rendőrséget, miután késsel támadt rájuk. A rendőrök sem jártak jobban, alig bírták megfékezni.