dobrády ákos

56 találat
SZTÁRDZSÚSZ

Először mutatta meg családját Dobrády Ákos: a TNT frontemberét teljesen megváltoztatta az apaság - Videó

Nagydobásra készül a TNT zenekar is.

SZTÁRDZSÚSZ

Csak most derült ki: Komplikáció lépett fel a szülés után Dobrády Ákos kedvesénél

45 évesen először élhette át az apaság érzésének csodáját Dobrády Ákos, a TNT együttes frontembere.

LOVE

Fájdalmakkal ébredt fia születése másnapján Dobrády Ákos

Dobrády Ákos a világ legboldogabb emberének érzi magát, mióta két héttel ezelőtt megszületett első gyermeke, Bende Mór. Nehezen önti szavakba érzéseit...

SZTÁRDZSÚSZ

„Én vágtam el a köldökzsinórt„ – Dobrády Ákos elárulta, hogy érzi magát a kisfia

Bár közel két hét telt el azóta, hogy Dobrády Ákos apa lett, a zenész még most is meghatódik, ha visszagondol arra a pillanatra, amikor először a kezébe fogta kisfiát, Bendét.

SZTÁRDZSÚSZ

„Ott voltam a párom mellett” – Dobrády Ákos megtörte a csendet fia születése után

Sosem felejti el azt a napot.

LOVE

A szakítás hozott szerencsét Dobrády Ákosnak és Iszak Esztinek

Iszak Eszter és Dobrády Ákos hét éven át éltek amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban, amíg végül a szakítás mellett döntöttek. Alighanem szerencsét hozott nekik a különválás, hiszen a minap szinte fej-fej mellett jelentették be, komoly mérföldkőhöz é

SZTÁRDZSÚSZ

A szakítás hozta meg Iszak Esztinek és Dobrády Ákosnak a boldogságot?

Az egyikük apa lett, a másikuk menyasszony: tényleg a szakítás kellett Iszak Eszti és Dobrády Ákos boldogságához?

SZTÁRDZSÚSZ

Most jött a hír: megszületett Dobrády Ákos kisfia – fotó

A TNT énekese még márciusban jelentette be, hogy szerelmével, Nikivel első gyermeküket várják.

LOVE

Dobrády Ákos elárulta: ezt teszi vele a várandós kedvese – Videó!

Dobrády Ákos júniusra várja az első gyermekét a kedvesével, Nikivel. Az énekes kiegyensúlyozottabb, mint valaha, és a magánéletéről is beszélt.

HŰHA

Kiderült az intim titok: ideális esetben ennyiszer szexel egy nap a magyar énekes

Mindenki elpirult a stúdióban, amikor bevallotta.

SZTÁRDZSÚSZ

Kamerák előtt vallotta be: így készül az apaságra Dobrády Ákos

Dobrády Ákos, a TNT frontembere márciusban árulta el, hogy kedvese babát vár, a pici június elején érkezik majd. Most arról is őszintén beszélt, hogy készül élete legfontosabb szerepére.

SZTÁRDZSÚSZ

Több mint gyanús: Apuka lesz Dobrády Ákos

Tavaly még óvatosan fogalmazott új barátnőjéről Dobrády Ákos

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt ne csináld soha: Emiatt hullott ki a magyar énekes összes haja

Dobrády Ákos mindent bevetett, hogy a legjobb formáját hozzá. Nem úgy alakult, ahogy tervezte.

HŰHA

Titokzatos lánnyal bulizott Dobrády Ákos a Szigeten

Igazi sztárparádét láthattak a fesztiválozók a Sziget 0. napján, ahol a világhírű énekes, Ed Sheeran kápráztatta el a közönséget. A brit popsztár napjaink egyik legnépszerűbb előadója, így a magyar celebvilág apraja-nagyja kilátogatott a bulira. Ám, közül

SZTÁRDZSÚSZ

Így csajozik Dobrády Ákos, ezt ki gondolta volna róla?

A szingli sztárénekes elmondta, hogy van egy kiváló taktikája az ismerkedésre.

HŰHA

Ezzel a nővel élt együtt Dobrády Ákos, miközben menyasszonya volt

Osvárt Andi csak pár napot töltött a zenésznél.

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt hallgasd meg: Ellopták Dobrády Ákos dalát

Még nem döntötte el a dalszerző-énekes, hogy mitévő lesz, de az biztos, hogy a TNT slágere jóval hamarabb született meg, mint a skót banda nótája.

FÜLES

Most már tényleg vége, a jegygyűrűt is visszaadta a magyar énekesnő

Történt már hasonló a sztárpárral, de állítólag ez a végső és visszavonhatatlan döntés.

SZTÁRDZSÚSZ

Nagyon nincs jól a magyar sztárénekes: lemondta a koncertjét

Mindenki gyors gyógyulást kívánt neki. Az ágyból sem tud felkelni.

LOVE

Újabb fordulat, ez a fotó buktatta le Iszak Esztert: nagy a boldogság

Különös fényképre bukkantunk a Iszak Eszter Instagram-oldalán. A 30 éves műsorvezető ismét hordja gyémántkövekkel kirakott jegygyűrűjét, amivel még 2014 februárjában kérte meg a kezét Dobrády Ákos.

FÜLES

Fordulat Iszak Eszti és Dobrády Ákos kapcsolatában, ez történt velük

Szomorú pletyka terjed a sztárpárról, akik januárban még boldogan utaztak el együtt Hollywoodba...

SHOWBIZ

80 nap alatt a Plázs körül

Nyolcvan nap, hatvan party és koncert, összesen 162 ezer látogató: ez a siófoki Plázs idei mérlege, számokban.

SZTÁR

A TNT jótékonysági koncerttel zárja a PLÁZSt

Lassan hagyománnyá válik, hogy a nyári lazulás központja, a siófoki PLÁZS valamilyen jó ügynek szentelje zárókoncertjét. Augusztus 26-án a TNT lép fel egy vadiúj show-val, s ezúttal a Siófoki Állatvédő Egyesületnek ajánlják fel a gyűjtés bevételét.

SZTÁRDZSÚSZ

Fedetlen keblek, formás popsik, buliztak a sztárok a Balaton Soundon

A héten a Balaton Soundon partizott a legtöbb celeb. Mutatjuk képekben, kinek milyen forróra sikeredett a party.

HŰHA

Mindenkit átvert Iszak Eszter és Dobrády Ákos

A pár tavaly augusztusban szakított, és bár azóta többször felröppentek hírek az újramelegített kapcsolatról, ők mindig tagadták.

LOVE

Iszak Eszter és Dobrády Ákos: biztos a békülés! Jöhet a baba

Február óta újra egy párt alkot a Viva Tv csinos műsorvezetője és a TNT frontembere. Úgy tűnik, hamarosan új szintre emelik a kapcsolatukat.

FÜLES

Árulkodó fotók: újra együtt Iszak Eszter és Dobrády Ákos?

Tavaly augusztusi szakításuk után most együtt buliztak egy koncerten

SZTÁR

Red and Black party pénteken a Ligetben!

Ismét nagyágyúk veszik uralmuk alá a Liget Club szórakozóhely Dance Arénáját március 3-án.