egerszegi krisztina

31 találat
OLDALVONAL

Egerszegi Krisztina elárulta, mi kell ahhoz, hogy Magyarország megrendezze az olimpiát

Több témát is érintett az injterjúban Egerszegi Krisztina.

OLDALVONAL

Lefotózták a bajnokokat, Egerszegi Krisztina így búcsúzott Csollány Szilvesztertől

Bajnokok a Farkasréti temetőben.

KIAJOBB

Ő lesz minden idők legsikeresebb magyar olimpikonja? Néhány óra és kiderül

Egyik legsikeresebb olimpikonunkon a világ szeme. Klasszisunk soha nem látott bravúr küszöbére érkezett a tokiói ötkarikás játékokon.

KIAJOBB

Ez a 13 éves úszólány döntötte meg Egerszegi 1987 óta érvényes csúcsát

Ifibajnok lett Vivien a három-négy évvel idősebbek mezőnyében, és kétszer is gyorsabban úszott a legendánál. Hat másodpercet vert Egérre.

SPORT

Ezzel köszöntötték fel a születésnapos Egerszegi Krisztinát

Minden idők egyik legjobb úszónőjét köszöntötte a Magyar Úszó Szövetség.

KIAJOBB

„Egerszegi óta nem volt ilyen zsenink” – fiatal magyar úszóról áradozik a kapitány

Teljesen készületlenül is parádézik a közelgő budapesti Négy Nemzet úszóverseny előtt.

SPORT

Megható, így emlékezett meg Egerszegi Krisztina Székely Éváról

Szombaton, kilencvenkét éves korában elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója.

KIAJOBB

Hosszú Katinka ebben még verseng Egerszegi Krisztinával

Az év sportolónője-címek után következnek az olimpiai aranyérmek is? Nyáron, Tokióban minden kiderül.

KIAJOBB

Hosszú Katinka ebben legyőzi még Egerszegi Krisztinát is

Olyanra készül, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző a legjobb úszókra. Saját magának kaparta ki a gesztenyét.

TÜZELŐÁLLÁS

Szédületes magyar siker, Egerszegi Krisztina kedvencét ünnepli Európa

Holtversenyben lett 2018 második legjobb ifjúsági korú sportolónője Késely Ajna. A fiatal úszóbajnok jobban izgult, mint egy versenyen.

KIAJOBB

Hosszú Katinka Egerszegi Krisztinát emlegette a kínaiaknak

Otthon érzi magát Pekingben. Példaképeiről vallott a világkupa-viadalon sikert sikerre halmozó magyar úszósztár.

TÜZELŐÁLLÁS

Eltört a mécses: Egerszegi Krisztina elsírta magát boldogságában

Az ötszörös olimpiai bajnok önmagát látta meg Késely Ajnában, aki három aranyat nyert az ifjúsági olimpián.

KIAJOBB

Egerszegi Krisztina pótanyukaként segíti az új magyar úszósztárt

Turi György edző mesélt az ország kedvenceinek különleges kapcsolatáról.

TÜZELŐÁLLÁS

Exkluzív fotók, itt az új magyar úszóbajnok

A 17 éves Késely Ajna lehet a következő Egerszegi Krisztina. A szupertehetség miatt nagyon sokszor felcsendült már a Himnusz a versenyeken.

TÜZELŐÁLLÁS

Nem hiszed el, mit ajándékozott Egerszegi Krisztina Hosszú Katinkának

Ötszörös olimpiai bajnokunk személyesen is gratulálni tudott az Iron Ladynek a Duna Arénában.

A NAP VIDEÓJA

Gyönyörű emlékek, Egerszegi Krisztina éppen 30 éve tündököl

Te mit csináltál 1988. szeptember 25-én? Sokan zokogtunk örömünkben a tévé előtt.

A NAP VIDEÓJA

Egerszegi Krisztina olyat tett ezen a napon, amit sohasem feledünk

Harminc éve írta be magát a magyar sporttörténelembe a 14 esztendős Egérke.

TÜZELŐÁLLÁS

Érdekes részletek: Egerszegi Krisztina így fedezte fel Késely Ajnát

Az ötszörös olimpiai aranyérmes bajnoknő azonnal megkedvelte a tehetséges úszót.

A NAP KÉPE

Soha nem látott fotó került elő Egerszegi Krisztináról

A többszörös olimpiai bajnok a napokban lepte meg szurkolóit.

OLDALVONAL

Egerszegi Krisztina új szerepben, nem hinnéd, kit támogat a bajnoknő

Késely Ajna a példaképénél szilveszterezett. Elárulta, miről beszél neki ötszörös olimpiai bajnokunk.

KIAJOBB

Csúcsot döntött! Egerszegi Krisztina fia remekelt

Vigassy Bálint édesanyja tanácsait követte a debreceni felnőtt országos úszóbajnokság első napján.

OLDALVONAL

Egerszegi Krisztina unokaöccse Hosszú Katinka sorsára jutott

Viszont volt egy parádés versenye is a fiatal úszónak, olimpikonokat előzött meg az országos bajnokság során.

OLDALVONAL

Egerszegi Krisztináról édes titkokat árult el fia

Vajon mit főz fiának az ötszörös olimpiai bajnok úszó?

KIAJOBB

Kiderült, mi hajtja még mindig Hosszú Katinkát

Nem kell félteni az Iron Ladyt. Maradt még egy nagy célja, amiért mindent belead a munkába.

TÜZELŐÁLLÁS

Ezért nem védte meg Egerszegi Krisztina Kiss Lászlót

Egykori tanítványai, Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes sem foglalt nyilvánosan állást a Kiss László-ügyben. Hargitay András, az úszók kapitánya tudja a miértjét.

KIAJOBB

Íme, az új magyar úszótehetség, aki Egerszegi Krisztina babérjaira tör!

Megvan, kit ajnározunk a jövőben az uszodákban. A 14 éves tehetség Egerszegi Krisztina nyomdokaiba is érhet.

OLDALVONAL

Egerszegi Kriszta és Kapás Bogi: na most figyelj!

Egy világ tanulta meg a nevét, és egy ország zárta a szívébe. A londoni Eb-n végképp befutott magyar úszónőt óriási megtiszteltetés érte.

OLDALVONAL

Hosszú mellett Egerszegi is nemet mondott a Rudira

Úszólegendánk fotóját hiába keressük kedvenc édességünk csomagolásában. Kiderítettük, hogy miért nincs a kiválasztottak között az ötszörös olimpiai bajnok.