CÍMKE: 'emberölés'

Lélegeztetőgépen van a Bátonyterenyén leszúrt nő

Lélegeztetőgépen van a Bátonyterenyén leszúrt nő

Válságos állapotban van az a nő, akit csütörtök délután szúrt le élettársa. A tettest azóta elkapták a rendőrök.

Válságos állapotban van az a nő, akit csütörtök délután szúrt le élettársa.

Le akarta vadászni a volt nőjét

Le akarta vadászni a volt nőjét

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt kell felenie egy kecskeméti férfinak, aki 2019 májusától telefonon és személyesen zaklatta a volt élettársát.

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt kell felenie egy kecskeméti férfinak, aki 2019 májusától zaklatta a volt élettársát.

Makói kettős gyilkosság: Ő hitte azt, hogy sose kapják el – videóval

Makói kettős gyilkosság: Ő hitte azt, hogy sose kapják el – videóval

A gyanú szerint a férfi 15 évvel ezelőtt Makón megölt egy idős nőt, majd annak hazalátogató lányát is meggyilkolta.

Így jutottak el a 16 évvel ezelőtti makói gyilkosság gyanúsítottjához a rendőrök

Így jutottak el a 16 évvel ezelőtti makói gyilkosság gyanúsítottjához

Hatalmas fordulat az ügyben.

Makón és Csongrád megye területén élet- és vagyonelleni, erőszakos bűncselekményeket elkövetők ujjlenyomatainak tüzetes átvizsgálása során sikerült azonosítani a 16 évvel ezelőtti, makói kettős gyilkosság elkövetőjét .

Vasvillával esett neki két embernek

Vasvillával esett neki egy férfinek és egy nőnek

Eljárás indult egy 36 éves mezőszentgyörgyi férfi ellen.

Eljárás indult egy 36 éves mezőszentgyörgyi férfi ellen.

Letartóztatta a bíróság a sályi emberölés gyanúsítottját

Letartóztatta a bíróság a sályi emberölés gyanúsítottját

A Miskolci Járásbíróság bírája vasárnap rendelte el a letartóztatást.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája vasárnap rendelte el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sályon történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását .

Emberölés miatt körözték a menekülő férfit, ezt tették vele a rendőrök

Emberölés miatt körözték a menekülő férfit, ezt tették vele a rendőrök

Kiderült, hogy a férfi ellen európai elfogatóparancs van érvényben.

Az iratok átvizsgálása után derült ki, hogy a férfi ellen európai elfogatóparancs van érvényben.

Felkavaró fotók a győri családirtás helyszínéről, ez volt az első láthatás

Felkavaró fotók a győri családirtás helyszínéről, ez volt az első láthatás

Egy győri házban találtak rá két gyermek és apjuk holttestére. A legkisebb gyerekre élve talált rá édesanyja.

Öngyilkosságnak hitték, de megölhették a fiatal lányt

Öngyilkosságnak hitték a debreceni lány ügyét, pedig megölhették a lányt

Ami biztos: 2014-ben a 22 éves Balogh Saroltát felakasztva találták meg Debrecenben egy üres faházban.

Neje szeme láttára vertek halálra egy tűzoltót a karácsonyi vásáron

Neje szeme láttára vertek halálra egy tűzoltót a karácsonyi vásáron

150 tűzoltó emlékezett összeölelkezve megölt kollégájukra Augsburgban.

150 tűzoltó emlékezett összeölelkezve megölt kollégájukra Augsburgban.

Újabb kocsmai tragédia: földön fekvő holttestet találtak a magyar városban

Újabb kocsmai tragédia: földön fekvő holttestet találtak a magyar városban

A férfit hárman hagyták magára, a fagypont körüli hőmérsékletben ő is kihűlt és életét vesztette.

Döbbenetes részletek a nagylóki kocsmában kikötözött férfi haláláról

Döbbenetes részletek a nagylóki kocsmában kikötözött férfi haláláról

A közmunkásként dolgozó férfit tréfából ragasztották a székéhez, de az eset tragédiával végződött.

Fejlemény az ózdi gyilkosság ügyében, napokig köztünk járt a tettes

Fejlemény az ózdi gyilkosság ügyében, napokig köztünk járt a tettes

Egy 39 éves férfit fogtak el a rendőrök hétfő este Budapesten.

Egy 39 éves férfit fogtak el a rendőrök hétfő este Budapesten, aki miatt az asszony életét vesztette.

Megfigyelőt küldött Fenyő özvegye a Gyárfás-perre

Megfigyelőt küldött Fenyő özvegye a Gyárfás-perre

Mindenről, ami a Fővárosi Törvényszéken elhangzik, első kézből értesül Fenyő János családja.

Mindenről, ami a Fővárosi Törvényszéken elhangzik Gyárfás büntetőperében, első kézből értesül Fenyő János családja.

Fejlemény a szalonnai emberölés ügyében, újabb felvétel a tettesekről

Fejlemény a szalonnai emberölés ügyében, újabb felvétel a tettesekről

A rendőrség négy férfit fogott el, akik egy 85 éves nő halálát okozták.

A rendőrség négy férfit fogott el, akik egy 85 éves nő halálát okozták.

Gyilkosságról jött hír: női holttestet találtak Pécsen

Gyilkosságról jött hír: női holttestet találtak Pécsen

A nő holttestét vasárnap találták meg, a tettest pedig hétfőn fogták el a rendőrök.

A nő holttestét vasárnap találták meg, a tettest pedig hétfőn fogták el a rendőrök.

Állítja az anya: kivégezték a fiát

Állítja az anya: rejtélyes cserbenhagyás helyett kegyetlen gyilkosság végzett a fiával

Bedrogozták, összeverték, kirabolták és még el is ütötték a fiatalt?

Bedrogozták, összeverték, kirabolták és még el is ütöttek?

Most kiderül, hogy a darnózseli hentes darabolta-e fel a feleségét

Most kiderül, hogy a darnózseli hentes darabolta-e fel a feleségét

Végleg lezárul kedden a felesége meggyilkolásával és ledarálásával vádolt darnózseli hentes ügye.

Egymás ellen fordultak a békásmegyeri megölt óvónő családtagjai

Egymás ellen fordultak a békásmegyeri megölt óvónő családtagjai

Magány és viszály – ez jutott a meggyilkolt óvónő családjának.

Magány és viszály – ez jutott a meggyilkolt békásmegyeri óvónő családjának. A. Hajnalt az utcán lőtte le a nyugdíjas L. József, aki nem bírta elviselni, hogy lánya az óvónő fiával akarta elkezdeni felnőtt életét, és beköltözött a fiú családjához.

Családi tragédia Székesfehérváron: egy 67 éves férfi gyilkolt

Családi tragédia Székesfehérváron: egy 67 éves férfi gyilkolt

A férfi hétfőn megölte az anyósát, a rendőrök pedig nem sokkal később elfogták.

A férfi hétfőn megölte az anyósát, a rendőrök pedig nem sokkal később elfogták.

Kiborult az eltűnt villanyszerelő családja

Kiborult az eltűnt villanyszerelő családja

Felfoghatatlan fájdalom és düh - ez az, amit érez az eltűnt Mácsik Zoltán családja, miután a bíróság hazaengedte a gyilkossággal vádolt É. Imrét.

Felfoghatatlan fájdalom és düh - ez az, amit érez az eltűnt Mácsik Zoltán családja, miután a bíróság hazaengedte a gyilkossággal vádolt É. Imrét.

Elképesztő fordulat, 12 év után leleplezhették a magyar gyilkost

Elképesztő fordulat, 12 év után leleplezhették a magyar gyilkost

A feltételezett elkövetőt elfogták.

A rendőrség újra megnyitotta az egykor lezárt aktát, a nyomozásba pedig bevontak egy genetikai szakértőt.

Emberöléssel gyanúsítják a nőt, akinek lányát halálra gázolta a vonat

Emberöléssel gyanúsítják a nőt, akinek lányát halálra gázolta a vonat

Elegendő bizonyítékot gyűjtöttek, hogy meggyanúsítsák azt a nőt, akinek a négyéves lányát múlt héten elgázolta a vonat.

Vérlázító ítélet született az olaszliszkai lincselés ügyében

Vérlázító ítélet született az olaszliszkai lincselés ügyében

Az egykori elsőrendű vádlott feltételes szabadságra bocsátásáról döntöttek.

Az egykori elsőrendű vádlott feltételes szabadságra bocsátásáról döntöttek.

Fejlemény, három embert gyanúsítanak az újpesti emberölésben

Fejlemény, három embert gyanúsítanak az újpesti emberölésben

Még május elején kezdtek eltűntként keresni egy újpesti férfit.

Még május elején kezdtek eltűntként keresni egy újpesti férfit.

Retteg az eltűnt villanyszerelő családja, kamerákat szereltetnek fel

Retteg az eltűnt villanyszerelő családja, kamerákat szereltetnek fel

Biztonsági berendezéseket állít fel a család: attól félnek, több ember is nyomtalanul el fog tűnni, ha kiengedik É. Imrét.

Cipőfűzővel fojtotta meg barátnőjét

Sokkoló, cipőfűzővel fojtotta meg élettársát egy szökött rab

Emberölés és fogolyszökés miatt emeltek vádat egy férfi ellen.

Emberölés és fogolyszökés miatt emeltek vádat egy nagyecsedi férfi ellen, aki kegyetlenül kivégezte a 19 éves élettársát.

Sokkoló részletek derültek ki a pándi emberölésről

Sokkoló részletek derültek ki a pándi emberölésről

A fiatal férfi képtelen volt türtőztetni a haragját, így egy tárggyal összeverte az áldozatokat.

Bejutott a sértettek házába, ahol egy szerszám nyelével ütlegelni kezdte a sértetteket. A fiatal férfi képtelen volt türtőztetni a haragját, így egy tárggyal összeverte az áldozatokat. Egyikük a kórházban életét vesztette, a másiknak pedig életveszélyes sérülései vannak.

Megtörtek a szülők, szomorú fejlemény a VV Fanni ügyében

Megtörtek a szülők, szomorú fejlemény a VV Fanni ügyében

Közel egy éve tűnt el az egykori valóságshow-sztár. Szülei már fel is adták a reményt, hogy valaha élve előkerül.

Közel egy éve tűnt el az egykori valóságshow-sztár. Szülei már fel is adták a reményt, hogy valaha élve előkerül.

Horror a börtönben! Brutális kínzásokba halt bele egy szombathelyi rab

Horror a börtönben, brutális kínzásokba halt bele egy szombathelyi rab

B. Zs. és két társa nem ismert be semmit a bíróság előkészítő ülésén, ezért "rendes" tárgyaláson bíróság elé kell állniuk.

Látták, hogy Baby Gabival is kikezdett a kávai késelő

Látták, hogy Baby Gabival is kikezdett a kávai késelő

Érdekes részleteket tudott meg a Ripost arról az emberről, aki szombaton halálra késelte vitapartnerét.

Érdekes részleteket tudott meg a Ripost arról az emberről, aki szombaton halálra késelte vitapartnerét.

Zagyvarékasi gyilkosság, durva részletek derültek ki

Zagyvarékasi gyilkosság, durva részletek derültek ki

Kíméletlen támadás érte Magdi nénit, a mosolygós, barátságos, csupa szív nyugdíjast Zagyvarékason.

Kíméletlen támadás érte Magdi nénit, a mosolygós, barátságos, csupa szív nyugdíjast Zagyvarékason.

Hihetetlen, mit mondott a látnok a családnak

Hihetetlen, mit mondott a látnok az eltűnt villanyszerelő feleségének

Több jóssal is beszéltek.

5-10 kilométerre van tőlük az elrabolt családapa - ezt mondta több jós is Mácsik Zoltán kétségbeesett családtagjainak.

Fordulat a nagyecsedi gyilkosság ügyében

Fordulat a nagyecsedi gyilkosság ügyében

Z. Sándor kihallgatása alatt elmondta, hogy megölte élettársát.

A nagyecsedi Z. Sándor kihallgatása alatt elmondta, hogy megölte élettársát.

11 évig keresték az eltűnt magyar tinilányt, szörnyű valóságra derült fény

11 évig keresték az eltűnt magyar tinilányt, szörnyű valóságra derült fény

Szülei sem sejtették, hogy valójában mi történt. A rendőröket borzasztó látvány fogadta a tett helyszínén.

Halálra mérgezte férjét a kegyetlen asszony Fejér megyében

Halálra mérgezte férjét a kegyetlen asszony Fejér megyében

Hónapokon át gyógyszerrel mérgezte házastársát az 51 éves nő, míg a férj végül belehalt.

Előzetesbe került a 8 éves kislány feltételezett gyilkosa, anyja elfutott

Előzetesbe került a 8 éves kislány feltételezett gyilkosa, anyja elfutott

Rendőrségi autóval hozták meg a sólyi gyilkosság gyanúsítottját.

Rendőrségi autóval hozták meg a sólyi gyilkosság gyanúsítottját hétfő délután.

Most érkezett, újabb emberöléssel vádolják Fenyő János gyilkosát

Most érkezett, újabb emberöléssel vádolják Fenyő János gyilkosát

Volt bűntársát lőtte le a gyanú szerint.

Egy másik ügy miatt is a bíróság elé áll a Fenyő-gyilkosság végrehajtása miatt már jogerősen elítélt Jozef Rohác.

Drónokkal keresték az eltűnt férfit

Drónokkal keresték az eltűnt férfit

Az eltűnt mosonmagyaróvári férfi, Mácsik Zoltán felkutatására a családja élőláncot szervezett április 29-én, sajnos eredménytelenül. Pedig drónokat is bevetettek.

Az eltűnt mosonmagyaróvári férfi, Mácsik Zoltán felkutatására a családja élőláncot szervezett április 29-én, sajnos eredménytelenül.

Újabb sokkoló részletek derültek ki a dági családi tragédiáról

Újabb sokkoló részletek derültek ki a dági családi tragédiáról

Továbbra is sokkos állapotban van az a 35 éves férfi.

Továbbra is sokkos állapotban van az a 35 éves férfi, aki Dágon édesanyja védelmére kelt.

Magyarok fojtogattak és ütlegeltek egy taxist Csehországban

Magyarok fojtogattak és ütlegeltek egy taxist Csehországban

Előre kitervelték a tettüket.

Kerékpártárolóban hagyott bicikliről leszedték az acél fékhuzalt, hogy azzal fojtják majd meg a kiszemelt áldozatukat, de nem jártak sikerrel.

Most jött: anyja védelmében ölte meg apját

Most jött: anyja védelmében ölte meg apját

Szörnyű családi dráma volt Dégen.

Szörnyű családi dráma helyszíne volt Dég: egy 62 éves férfi meghalt, felesége életveszélyesen megsérült. Fiuk állt közéjük.

Élőláncot alkotva keresik Zoltánt

Élőláncot alkotva keresik Zoltánt

Mácsik Zoltán családja elkeseredésében azokhoz fordul, akik szintén aggódnak az eltűnt férfiért, és hajlandók segíteni megkeresni. Vasárnap keresni indulnak.

Mácsik Zoltán családja elkeseredésében azokhoz fordul, akik szintén aggódnak az eltűnt férfiért, és hajlandók segíteni megkeresni. A család nem tudja elfogadni, hogy a családapa gyilkosság áldozata lett, még mindig reménykednek, hogy életben van és előkerül. Vasárnap mindenkit meghívtak a keresésre.

Megszólalt az elítélt anya: Azóta is minden éjjel a fiammal álmodom

Megszólalt az elítélt anya: Azóta is minden éjjel a fiammal álmodom

"Én mindent elkövettem, hogy megmentsem őt" - mondta M. Tünde.

"Én mindent elkövettem, hogy megmentsem őt" - mondta lapunknak M. Tünde.

Most jött: brutális gyilkosság történt Pest megyében

Most jött: brutális gyilkosság történt Pest megyében

Egy 17 éves fiatal késsel ölt.

Egy 17 éves fiatal késsel ölte meg ismerősét a vasárnapra virradó éjjel.

Horror Borsodban: kést rántott, majd leszúrta élettársát a kegyetlen fiatal lány

Horror Borsodban: kést rántott, majd leszúrta élettársát a kegyetlen fiatal lány

Annyira eldurvult a családi vita, hogy a nő leszúrta élettársát, aki belehalt az életveszélyes sérüléseibe.

Ismerősét szúrta le Dombóváron egy fiatal nő

Ismerősét szúrta le Dombóváron egy fiatal nő

Közösen italozott a férfival, majd összevesztek és megölte. Otthonában találtak rá az 57 éves férfi holtestére.

Közösen italozott a férfival, majd összevesztek és megölte. Otthonában találtak rá az 57 éves férfi holtestére. A hatóságokat a mentőszolgálat munkatársi értesítették az áldozat testén talált, több késszúrás miatt. Bűnügyi Osztály munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal éltek.

Holttestet találtak, brutális gyilkosság történt Somogyban

Holttestet találtak, brutális gyilkosság történt Somogyban

Egy férfit már elkaptak a rendőrök, feltehetően ő végzett az ismerősével. Az áldozatot annyira megverte, hogy meghalt.

Egy férfit már elkaptak a rendőrök, feltehetően ő végzett az ismerősével. Az áldozatot annyira megverte, hogy meghalt.

Most jött: gyanús körülmények közt vesztette életét egy borsodi nő

Most jött: gyanús körülmények közt vesztette életét egy borsodi nő

Az asszonyt a saját otthonában találták holtan.

Az asszonyt a saját otthonában találták holtan, a rendőrök pedig a vele élő férfira gyanakszanak.

Saját rokonaival akart végezni a polgárdi férfi

Brutális: saját rokonaival akart végezni a polgárdi férfi

Egy szomszéd megakadályozta ebben.

Meg akarta gyilkolni a saját rokonait a polgárdi férfi, de egy szomszéd megakadályozta ebben.

Tragédia történt a magyar családban, borzalommá vált az ünnep

Tragédia történt a magyar családban, borzalommá vált az ünnep

Egy biharkeresztesi családban torkollt tragédiába az ünnep, amikor egy házaspár összeveszett.

Édesanyja hazavárja az eltűnt VV Fannit

Édesanyja hazavárja az eltűnt VV Fannit

Az asszony úgy érzi, lánya még életben van.

Miközben a rendőrség már egy hete gyilkossági ügyben nyomoz, a fiatal lány édesanyja hazavárja gyermekét a családi házba...

Újabb fordulat az eltűnt magyar tévésztár ügyében!

Újabb fordulat az eltűnt magyar tévésztár ügyében!

November 20-án veszett nyoma.

A lánynak november 20-án veszett nyoma, sorsa azóta szomorú fordulatot vett. Ügyében megszólalt a rendőrség is.

Borzalmas látvány: holttest feküdt a pesti villamosmegállóban

Borzalmas látvány: holttest feküdt a pesti villamosmegállóban

Halálra rugdostak egy részeg férfit, mert tiszteletlen ajánlatot tett egy nőnek.

Halálra rugdostak egy részeg férfit, mert tiszteletlen ajánlatot tett egy nőnek.

Leszúrta férjét a soroksári asszony

Leszúrta férjét a soroksári asszony

Egy vitát követően hasbaszúrta férjét, aki belehalt sérülésébe.

Egy vitát követően hasbaszúrta férjét, aki belehalt sérülésébe.

Félelem és rettegés Tatabányán, két embert öltek meg egy nap alatt!

Félelem és rettegés Tatabányán, két embert öltek meg egy nap alatt!

Két különböző helyszínen, két férfi holttestére bukkantak.

Két különböző helyszínen, két férfi holttestére bukkantak, a rendőrség megkezdte a nyomozást.

Borzalmas: értéktelen mobilért kellett meghalnia a nagypapának

Borzalmas: értéktelen mobilért kellett meghalnia a nagypapának

Csőkulccsal verték halálra a 89 éves férfit Csemőn, unokája is benne volt.

Csőkulccsal verték halálra a 89 éves férfit Csemőn, unokája is benne volt.

Újabb csapás érte, teljesen összeomlott Jim Carrey!

Újabb csapás érte, teljesen összeomlott Jim Carrey!

Tovább bonyolódik a dráma...

Tovább bonyolódik az emberöléssel vádolt sztár drámája. Elhunyt barátnője gyászoló anyja is úgy döntött, hogy pert akaszt a nyakába...

Ezért halt éhen a másfél éves Kiara

Ezért halt éhen a másfél éves Kiara

Az ombudsman szerint sorozatos hibák vezettek a tragédiához.

Az ombudsman szerint sorozatos hibák vezettek a tragédiához. Csak a védőnő nem mulasztott az eset kapcsán. Õ azonban egymaga nem tudta megakadályozni a kislány kínhalálát.

Kiszivárgott Jim Carrey öngyilkos barátnőjének titkos levelezése!

Kiszivárgott Jim Carrey öngyilkos barátnőjének titkos levelezése!

A napvilágot látott megrázó sorok döntő bizonyítékként szolgálhatnak.

A napvilágot látott megrázó sorok döntő bizonyítékként szolgálhatnak az emberöléssel vádolt sztár ügyében!

Emberöléssel vádolják Jim Carrey-t!

Emberöléssel vádolják Jim Carrey-t!

Egy évvel ezelőtt lett öngyilkos Jim Carrey fiatal barátnője, most azonban új fordulatot vett az ügy. Cathriona White férje szerint Carrey okozta a halált.

Egy évvel ezelőtt lett öngyilkos Jim Carrey fiatal barátnője, most azonban új fordulatot vett az ügy. Cathriona White férje szerint Carrey okozta a halált.

Többgyerekes apa az elvetemült nyíregyházi gyilkos

Többgyerekes apa az elvetemült nyíregyházi gyilkos

Az orvos agya elborult...

Felfoghatatlan! Családos ember az a férfi, aki vérfürdőt rendezett Nyíregyházán.... Érthetetlen, hogy tehet ilyet egy felelősségteljes ember?!

Váratlan vallomás a soroksári gyilkosság ügyében!

Váratlan vallomás a soroksári gyilkosság ügyében!

Újabb elmélet látott napvilágot a rejtélyes soroksári gyilkosságról! Egy asszony azt állítja, jól ismeri Krisztina feltételezett gyilkosát...

Újabb elmélet látott napvilágot a rejtélyes soroksári gyilkosságról! Egy neve elhallgatását kérő asszony azt állítja, jól ismeri Krisztina feltételezett gyilkosát...