ITM

7 találat
INSIDER

Baj van a márkás szaloncukorral – hatósági eljárás indult a cég ellen

Húszféle szaloncukrot ellenőrzött a hatóság, íme a vizsgálati eredmény.

MANI

Aki betartja ezt a néhány szabályt, biztosan nem verik át a neten!

A fogyasztóvédelem egy e-kereskedelmi kisokossal igyekszik a vásárlók figyelmét felhívni a netes vásárlás buktatóira. Ezekre érdemes figyelni!

INSIDER

Már 90 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást

Az ágazati bértámogatási program a vendéglátásban, a turizmusban és a szolgáltató szektorban tevékenykedőknek nyújt célzott segítséget a koronavírus-járvány második hullámában. A támogatást eddig több mint 12 ezer munkáltató kérte összesen 90 ezer munkavá

INSIDER

Egyre több a furcsaság a gödöllői iskola megszűnése körül – 180 diákot hagytak cserben

Egyik napról a másikra 180 diákját hagyta cserben a gödöllői CEAS Angol- Magyar Érdekeltségű Gimnázium és Szakgimnázium vezetése, amikor néhány nappal a tanév kezdete előtt bejelentették: bezárnak. Az igazgató arra hivatkozott, hogy csökkent az állami tám

INSIDER

Cáfolja a minisztérium, hogy nem kapott támogatást a bezáró gödöllői gimnázium

Cáfolja a Technológiai Minisztérium, hogy csökkentették volna a bezáró gödöllői gimnázium támogatását vagy nem kapta volna meg az állami támogatást. Sőt, a Ripostnak adott válaszukban azt is kiemelik: a pedagógusok béremelése miatt az eddigi támogatás öss

INSIDER

Megvizsgálták a kézfertőtlenítőket: kettő teljesen hatástalan

Majdnem 70 fertőtlenítő hatásúként kínált termék közül csak kettő bizonyult teljesen hatástalannak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton.

POLITIK

Újabb lépést tesz a felsőoktatás nemzetköziesítéséért Magyarország

A kínai Fudan Egyetem kampuszt létesít az országban