Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

keresi

7 találat
INSIDER

„Nincs magyarázat erre, ami történik” – már 8 hónapja keresi kétségbeesetten lánya az eltűnt Piroskát

Immár 8 hónapja, hogy lánya kétségbeesetten keresi édesanyját. Ennek ellenére ő továbbra sem adja fel a reményt.

INSIDER

Különös családi titokra akar fényt deríteni a magyar lány

A poros padláson talált rá sosem látott nagypapája fényképeire. Szeretné őt magához ölelni.

INSIDER

Rejtélyes körülmények között veszett nyoma ennek az idősnek és fiatalnak

Eltűnt egy idős asszony Budapest VIII. kerületéből, aki már napok óta nem ad életjelet magáról. De nem csak érte aggódnak, egy 17 éves lányról sem tudnak semmit egy győri befogadóotthonban.

INSIDER

Pár üveg piáért adta el lányát az alkoholista anya

Szívszorító történetet osztott meg a Riposttal egy 25 éves budapesti nő: elveszített családját akarta felkutatni, hogy a karácsonyt együtt töltsék. Somogyi Heléna most, felnőtt korában tudta meg, kiktől származik, miért jutott neki árva sors, és az is kid

INSIDER

Szeméttelepről etette, majd eladta lányát a felelőtlen anya

Húsz év után sikerült felkutatnia anyját annak a 25 éves budapesti nőnek, akiről kiderült, hogy anyja kiskorában eladta pár üveg piáért.

RIPOSTER

Magyarországon keresi gyermeke apját a német nő

Conny utolsó lehetőségként fordult tömegekhez közösségi oldalán. A német nő 32 éve nem kapott hírt Gyuláról, akitől gyermeke született.

RIPOSTER

Harminc éve választották el tőle, most a Facebookon keresi nővérét. Segítsünk megtalálni!

Még 1985-ben választották szét a Csoma testvérpárt, a gyermekotthonból más szülőkhöz kerültek. A fiú azóta is szeretné megtalálni nővérét.