keresztény

23 találat
KÜLFÖLD

A templomtól az OnlyFans-ig: 180 fokos fordulatot vett egy keresztény élete

Egy fiatal lány 18 éves korát követően kiszakadt a vallásából és azóta is szexuális felfedezést folytat.

INSIDER

Hollik István: Minden magyar újszülött után tíz fát ültetnek el Magyarországon

Fontos dolgokról beszéltek a nemzetközi konferencián.

KÜLFÖLD

Pakisztán: halálbüntetést kaphatnak a keresztény nővérek, mert lekapartak egy matricát a falról

Az istenkáromlással meggyanúsított egészségügyisek azt a feladatot kapták, hogy takarítsák ki a főnővér szekrényét. Itt találtak rá a matricára, amit jó szándékból távolítottak el.

KÜLFÖLD

Láncra verve tartott egy elrabolt keresztény kislányt a pakisztáni férfi

A kiskorú áldozat majdnem öt hónapig raboskodott embertelen körülmények között.

KÜLFÖLD

Egy muszlim apa élve felgyújtotta a lányát, mert áttért a keresztény hitre

A 24 éves lány csodával határos módon túlélte a brutális támadást, de attól tart, hogy édesapja újra megpróbálja majd megölni őt.

POLITIK

Azbej Tristan: Tavaly 4000 keresztényt gyilkoltak meg a hitük miatt

Tavaly négyezer embert gyilkoltak meg csak azért, mert kereszténynek vallották magukat, és több mint ezer templomot támadtak meg – mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtit

KÜLFÖLD

Rekordszámú keresztényt szentélyt rongáltak meg Európában 2019-ben

Egy nemrég publikált tanulmány szerint keresztény intézményeket és intézményeket főként Franciaországban és Németországban érnek támadások.

POLITIK

Ezek a néphagyományok kötődnek vízkereszthez

Vízkereszt vagy háromkirályok napja az egyik legrégibb egyházi ünnep.

KÜLFÖLD

Utcán imádkozó keresztény hívőt vertek meg muszlim fiatalok Norvégiában

Az áldozat azt nyilatkozta a helyi sajtónak, hogy megbocsájtott támadóinak, de szeretné ha a törvény előtt felelnének a tetteikért.

POLITIK

Trumphoz hasonlította Orbán Viktort egy amerikai újságíró

Orbán Viktor miniszterelnök egyik fő célja, hogy Magyarországon soha ne kelljen szembesülni azokkal a liberális politika szülte problémákkal, amelyek szétzilálják a multikulturális nyugati társadalmakat – írja a The American Conservative című lapban Rod D

KÜLFÖLD

Karácsonyi ajándékkal mérgezte meg keresztény szomszédját

Ha valamit lehetetlen megváltoztatni, az egy ember vallási meggyőződése. Ez a eset ráadásul egy olyan országban történt, amelyben a keresztények vannak többségben...

KÜLFÖLD

Túl keresztény volt a rajzfilm, a tanárok leállították a vetítést!

Egyre keményebb ideológiai harc dúl a kereszténység ellen Európában is. Nem akarják megbántani a bevándorlók érzékenységét. Miközben az őslakos keresztények érzékenysége senkit sem érdekel.

KÜLFÖLD

Teljes döbbenet: a LIDL eltávolítja termékeiről a keresztény jelképeket

Az európai kiskereskedelmi üzletlánc vezetősége úgy döntött, hogy termékeik csomagolásán többé nincs keresnivalójuk a vallási jelképeknek.

KÜLFÖLD

Megtiltották a keresztény óvodásoknak, hogy "áment" mondjanak!

Sőt, még a Bibliáról sem beszélgethetnek velük az óvónénik... Így rendelkezett a fenntartó önkormányzat...

KÜLFÖLD

Rengeteg gyerek meghalt az újabb terrortámadásban

Legalább huszonhárom ember meghalt és huszonöt megsebesült, amikor fegyveresek kopt keresztényekre támadtak Egyiptomban,

HŰHA

Gesztesi atyai pofonnal menti meg Hujbert

Gesztesi Károly talán az egyetlen barát és kolléga, aki kiáll a sorozatos botrányokba keveredő Hujber mellett. Igyekszik terelgetni őt, és az eszköztára az öleléstől az atyai pofonig terjed...

INSIDER

Furcsa dolog történt Torgyán József fiával

Torgyán Attila kezdetben ügyvédként dolgozott, majd ezoterikus tanokat vallott és hirdetett...

KÜLFÖLD

Eltörték kezét, lábát, mert keresztény hitre tért

Egykori barátai nem bírták elviselni, hogy "hitetlen", azaz keresztény lett belőle.

RIPOSTER

Keresztet, sőt Buddha-szobrot is találtak a Marson

A vörös bolygóról a Curiosity készített felvételeket, melyek közül az egyiken most egy kereszt és egy romos templom látható.

HARCÉL

Az ISIS karácsonyi ajándéka

Huszonöt keresztény túszt, anyákat és gyermekeket engedett szabadonkarácsonykor az Iszlám Állam terrorszervezet. Persze nem kell meghatódni! Az érdem nem az övék, hanem egy közvetítő szervezeté, amely hónapok óta tárgyal a túszok elengedéséről. A mostani

HARCÉL

Ruháikkal mentették meg a muszlimok a keresztényeket a halál torkából

Felemelő muszlim-keresztény összefogás történt egy afrikai buszon: a különböző vallású utasok ellenállása életeket mentett!

RIPOSTER

Halloween vs. Mindenszentek. Tökfaragás vagy gyertyagyújtás?

Évek óta heves indulatokat vált ki a kérdés, mit is ünneplünk pontosan október utolsó és november első napjain. Míg Halloween éjszakáján egyre többen indulnak el bulizni hátborzongató jelmezekben, addig mások úgy vélik, ezeken a napokon inkább csendben ké

RIPOSTER

Sírokon alszanak a migránsok - Videóval!

Horvátországi római katolikus temetőben vertek tanyát a bevándorlók.