leszúr

6 találat
INSIDER

„Mennyit ér meg neked a fejhallgatód, többet, mint az életed?” – azzal fenyegették a HÉV-en a kamaszt, hogy leszúrják

A gyanú szerint a fiatal férfi kirabolt egy utast, a zsaruk 30 perc alatt elfogták.

INSIDER

Döbbenet: mellkason szúrta alvó ismerősét egy férfi Budapesten – így bukott le

A feltételezett elkövető próbálta elterelni magáról a gyanút, azonban a nyomozókat nem tudta átverni.

NÍNÓ

Gyilkossági kísérlet történt a nyílt utcán!

A rendőrök elfogták, előállították és kihallgatták az 55 éves gyanúsítottat. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete miatt folytat eljárást a nővel szemben.

NÍNÓ

Véres majális: Nyílt utcán szúrta le vetélytársát egy soproni férfi

Durva krimibe torkollott egy soproni veszekedés, a késelő volt barátnőjével, és annak új párjával futott össze az utcán...

NÍNÓ

Késsel kaszabolt a féltékeny nő: végül magát is hasba szúrta

Valószínűleg szerelmi ügy állhatott a háttérben, a késelő lány magának nagyobb sérülést okozott.

NÍNÓ

Leszúrta nevelőapját, majd kidobta a kocsiból meghalni

Zsebkésével hátba szúrta, megverte, majd kivitte a falu szélére. Valaki azonban segítséget hívott, így az idős ember megmenekült.