megasztár

162 találat
FÜLES

Kísért a múlt! Óriási teher nehezedik a Sztárban Sztár műsorában Oláh Ibolyára

Vajon most sikerül az első helyet megkaparintania?

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült: ezért költözött haza tíz év után a Megasztár énekesnője

Bencsik Tamara a Ripostnak mesélt terveiről.

SZTÁRDZSÚSZ

Különleges évfordulót ünnepel Tolvai Reni

Közösségi oldalán emlékezett meg a jeles eseményről.

FÜLES

Fejre állt kocsijával a Megasztár döntőse, egy BMW hajtott bele

Egy pillanat alatt szalad egymásba hat autó a forgalmas Árpád úton. Már nem lehetett kivédeni a balesetet, amiben a közkedvelt énekes megsérült.

LELKIZŐ

Szívszorító, Kandech Evelyne augusztusban még üzent elhunyt anyukájának

Most már újra együtt lehetnek.

SZTÁR

Kiderült Kandech Evelyne halálának az oka

Tóth Vera árulta el, hogy mi okozta a fiatal énekesnő halálát.

SZTÁR

„A szívem darabokban, feketén dobog” – közös pokoli történetükkel búcsúzik Kandech Evelyne-től a tévés

Mindössze 37 évesen elhunyt a Megasztár korábbi felfedezettje.

LOVE

Micsoda öröm! Elárulta születendő gyermeke nemét a magyar énekesnő

Lakatos Yvette nemrég jelentette be, hogy első gyermekével várandós, most pedig azt is megosztotta a rajongóival, hogy kisfiút vagy kislányt hord a szíve alatt.

SZTÁR

Épp 17 éve változott meg végleg Tóth Vera élete

Tóth Vera nem véletlenül került ma nosztalgikus hangulatba, hiszen 2004-ben ezen a napon lett ő az év hangja. Repül az idő, hát még a kilók!

HŰHA

Nagypapaként tért vissza A Dal 2021-ben a Megasztár egykori sztárja!

Szabó Leslie nevét a 2003-as Megasztárban ismerte meg az ország, ő A Dal 2021 egyetlen versenyzője, aki már nagypapa.

SZTÁR

Hoppácska, jön a baba! Fantasztikus hírt jelentett be a Tv2 sztárja

Nem is akármikor, újév első napján jelentette be az örömhírt egy ultrahangos babafotót mellékelve. Azzal minden rajongója egyetértett, hogy a boldog pár számára ennél jobban nem is kezdődhetne az év...

HŰHA

Itt a fotó: Bugyi nélkül pózolt az egykori Megasztáros

Bencsik Tamara legfrissebb fotójától elaléltak a követői. Úgy állt a kamera elé, hogy nem vett fel bugyit.

HŰHA

Rá sem lehet ismerni: gyönyörű nővé érett a TV2 egykori gyereksztárja

A kislány 2010-ben tűnt fel a Megasztár ötödik évadában, ahol csodálatos hangjával rögtön elkápráztatott mindenkit.

FÜLES

Megtaláltuk, új életet kezdett a Megasztár felfedezettje

Lakatos Yvette visszaköltözött Kanadába és civil munkát vállalt.

HŰHA

Erősen +18-as fotót posztolt az egykori Megasztáros

Bencsik Tamara anyaszült meztelenül heverészik a kádban a szintén pucér pasijával.

LELKIZŐ

Egyedülálló apuka lett a Megasztár felfedezettje

Az énekes hiába próbálta megmenteni a kapcsolatát, három gyermekének édesanyjával már sosem lesznek egy pár.

SZTÁRDZSÚSZ

Megrázó vallomás: Caramel a sikerrel sem tudta megváltani családját

A Megasztár megváltoztatta Caramel életét, ám elmondása szerint ez sem volt elég ahhoz, hogy családját megmentse.

SHOWBIZ

15 éves hazánk legnagyobb showja

15 évvel ezelőtt ezen a napon az egész ország feszülten figyelte a TV2 képernyőjét, hiszen elindult a show.

SHOWBIZ

Ilyen még nem volt, elképesztő fotót osztott meg a múltból Tóth Vera!

A Megasztár első szériájának győztese hiánypótló fényképet talált, meg is osztotta, aminek több más sztár is rendkívül megörült.

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről vallott a magyar énekesnő

Az énekesnő úgy érzi, lelki eredetű problémái vezettek odáig, hogy meg kellett műteni. A Facebookon fakadt ki.

HŰHA

Súlyos nőgyógyászati műtéten esett át a Megasztár énekese

Szakos Andrea három év után ment el nőgyógyászhoz, aki rossz híreket közölt az énekesnővel.

SZTÁRDZSÚSZ

Friss fotó került fel az internetre Oláh Ibolyáról: te felismered?

A Megasztár felfedezettje évekig nem hallatott magáról.

LELKIZŐ

Megrázó dolog derült ki a várandós magyar sztáranyukáról

Ezt kevesen gondolták volna a harmadik gyermekét váró énekesnőről. Nem túlzás, hogy megjárta a poklot...

SZTÁRDZSÚSZ

Drámai vallomás: Ezért kellett megoperálni Szíj Melindát

Tartott a műtéttől, aztán beleegyezett, pedig nagyon kockázatos volt a beavatkozás.

FÜLES

Nincs visszaút: máris árulja otthonát a magyar álompár

A két énekes majd másfél évtizednyi szerelem és négy év házasság után döntött a szakítás mellett. Az ügy komolyságát jelzi ez a lépés is.

INSIDER

Szó szerint teljes mellszélességgel az állatok mellé állt az énekesnő - Fotók

Nem mindennapi cél érdekében villantott mellet az egykori megasztáros énekesnő! Szokatlan módon, de annál hatásosabban próbál kiállni a menhelyi állatok örökbefogadása mellett.

HŰHA

42 évesen nagypapaszerepre készül a magyar énekes

Bár a népszerű énekes fiatal még nagyszülőnek, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben unokája szülessen.

SZTÁRDZSÚSZ

Rúzsa Magdi lakását tette zálogba a koncertjéért

Magdi a Megasztár megnyerése után saját kezébe vette sorsa és karrierje irányítását és keményen dolgozott, hogy elérje álmait.