mszp

122 találat
POLITIK

Így csodálta Gurmai Zita Eva Kailit a brüsszeli botrány főszereplőjét

Valósággal rajongott érte.

POLITIK

Négymillió forinttal tartozik Ujhelyi az MSZP-nek

Így járnak az árulók?

POLITIK

Az MSZP követeli, hogy Ujhelyi adja vissza EP-képviselői mandátumát

Áll a bál a szociknál.

POLITIK

Ujhelyi István lelép az MSZP-ből, azt mondja fakír volt

Ennyi, nincs tovább.

POLITIK

Októberben folytatódik a volt szocialista Simon Gábor büntetőpere

Emlékeznek még az MSZP egykori vezetőjére?

POLITIK

Továbbra is teljes a káosz az MSZP-ben

A párt a teljes szétesés szélén.

POLITIK

Mi lesz veled, MSZP? Ez már a haláltusa?

Újabb rendszerváltó párt a végelgyengülés szélén?

POLITIK

MSZP-s politikus a DK–Momentum-csörtéről: „Én szégyellem magam helyettetek is”

Kimondta azt amit gondol.

POLITIK

Mi lesz most a szerencsétlen MSZP-vel?

Ujhelyi István szerint a szegfű elhervadt.

POLITIK

Egyre bonyolultabb a zuglói baloldali korrupciós ügy

A BKV vezérigazgatója is jelen volt, amikor az MSZP-s, Baja Ferenc 30 millió vesztegetési pénzt vett át.

POLITIK

Gyanúsítottként hallgatták ki az MSZP-s Tóth Csabát

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőt.

INSIDER

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Csaba MSZP-s képviselőt

A főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt nyomoz a zuglói fizetős parkolási ügyében.

POLITIK

Végleg vége az MSZP-s Tóth Csaba politikai karrierjének?

Bár Tóth Csaba politikusi tevékenységét a kezdetektől fogva kétes ügyletek övezték, a politikus eddig megúszta.

INSIDER

Vallomás: Az MSZP-s Baja Ferenc is kapott 30 millió vesztegetési pénzt

Karácsony Gergely embere azért tartotta a markát, hogy "ne támadjon meg" egy szerződést.

INSIDER

40 milliós vesztegetési pénzt kapott az MSZP politikusa

Újabb baloldali politikus bukott le nagyon csúnyán.

POLITIK

Teherautókkal tervezte megbénítani Budapestet a szocialista Korózs Lajos

Azért, hogy a „rohadt kapitalista” multik ne tudják kiszállítani az országból a Mercedeseket és az Audikat.

POLITIK

Lassan tényleg csődbe jut az MSZP

Lassan elolvad az állampárttól örökölt vagyon,.

INSIDER

Kizárták az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikót

Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, ezért a árt kizárta soraiból.

INSIDER

Hamarosan vádat emelhetnek a zaklatási ügybe keveredett volt MSZP-s politikus ellen

Nagyon rövid időn belül befejezik az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított Donáth László elleni nyomozást, így hamarosan vádat emelhetnek a volt szocialista politikus ellen.

INSIDER

„Csak úgy ott volt” – állítja az MSZP-s képviselő, nem tudta, hogy dugig van a kocsija csempészcigivel

Dugig volt az autója csomagtartója csempészett cigarettával, de Legény Zsolt volt MSZP-s képviselő azt állítja, nem tudja, hogy került oda.

BOZÓT

Diplomáciai botrány: Cigarettát csempészett, lebukott az MSZP etikai bizottságának tagja

Diplomata útlevéllel akart cigarettát átcsempészni az ukrán határon az MSZP volt parlamenti képviselője – írta az ukrán Jevropejszka Pravda. Az ukrán lap szerint az érintett egy negyvenkét éves kisvárdai férfi, Legény Zsolt, aki 2006–2010, illetve 2014–20

INSIDER

Kitálalt a baloldal álmentőse: Tudatosan csalt és hazudott Korózs Lajos

Megtaláltuk Németh Athinát, a baloldal álmentősét, aki az MSZP nyári kamuvideójában szerepelt. Azt mondja, fogalma sem volt róla, hogy Korózs Lajos tudatosan meghamisítja a vele készült interjút, később pedig hiába tiltakozott és könyörgött, Korózsék elha

POLITIK

Kamuvideó után kamuhír, Korózs ismét riogat

A kamuvideójáról elhíresült Korózs Lajos most egy kamuhírrel riogat. Ezúttal is nyilvánvaló a szándék, hogy a járvány elleni védekezés résztvevőit lejárassa.

POLITIK

Korrupt és élősködő az MSZP vezetése?

Az Iszomm közleményében az MSZP jelenlegi pártvezetését támadják.

HARCÉL

Fidesz: A baloldal csak akadályozta a vírus elleni küzdelmet

A Fidesz reagált az MSZP közleményére.

POLITIK

Elutasították az MSZP népszavazási kérdéseit

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az MSZP természetes tavakkal kapcsolatos népszavazási kérdéseit hétfői ülésén.

INSIDER

Baloldali kamuvideó: már az Európai Csalás Elleni Hivatal is vizsgálódik

Európai uniós forrásokkal is visszaélhetett az MSZP.

INSIDER

Friss baloldali víruskamu: az álmentős után a csodamasinával csap le az MSZP

A baloldalt megint nem zavarják a tények, ismét össze-vissza kamuznak.