pakisztáni

17 találat
KÜLFÖLD

Görögország: Egy fiatal terhes nőt csoportosan megerőszakolt négy illegális bevándorló

Újabb, migránsok által elkövetett nemi erőszak sokkolta Görögországot.

KÜLFÖLD

Olaszország: egy pakisztáni migránsokból álló bűnszervezet rabszolgaként tartott fogva más migránsokat

A saját honfitársaikat kényszerítették rablásra, lopásra és gyilkosságra a bűnbanda vezetői.

NÍNÓ

Letartóztatták az emberöléssel gyanúsított pakisztáni férfit

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a nemzetközi elfogatóparancs alapján Magyarországon elfogott, többszörös emberöléssel is gyanúsított pakisztáni férfi letartóztatását – közölte a Fővárosi Főügyészség vasárnap az MTI-vel.

KÜLFÖLD

Félmillió pakisztáni vendégmunkás megy Romániába?

Nem világos, hogy mi hangzott el a román nagykövet és a pakisztáni miniszter beszélgetésén. A külügyminisztérium szerint konkrét számokról szó sem volt. A sajtó másképp tudja...

KÜLFÖLD

Gyermekek elleni nemi erőszak kísérletével vádolják Lord Ahmedet

A pakisztáni Nazir Ahmed ma már 61 éves és egyike volt azoknak a muszlimoknak, akiket lorddá avattak. Most a fiatal korában elkövetett bűnökkel vádolják.

KÜLFÖLD

6, 7 és 13 éves kislányokat molesztált a tengerparton egy migráns

Szardínia szigetét a gazdagabb olaszok mellett egyre több magyar turista is meglátogatja, mert csodásak a strandjai. Igaz, aránylag közel van Afrika északi részéhez, ezért oda is jutott már a bevándorlókból.

KÜLFÖLD

31 éves pakisztáni erőszakolt meg egy 21 éves nőt Bajorországban

Úgy tűnik, hogy nem jó emberrel szimpatizált, de az volt az igazi hiba, hogy felhívta a saját lakásába. A többit már könnyű kitalálni...

KÜLFÖLD

Autójával áthajtott az áldozata fején a felhergelt migráns

A bíró szerint "fegyvernek használta a gépkocsiját". Pedig már korábban is büntetve volt Nagy-Britanniában. Most 12 évre ítélték és 15 évig nem vezethet.

KÜLFÖLD

Bosszúból lefejezte a saját, kétéves kislányát a pakisztáni migráns

Majd élve az Unión belüli szabad mozgás jogával, Spanyolországba szökött. Ott kapták el, majd visszaszállították Hamburgba, ahol elkezdődött a bírósági tárgyalása.

KÜLFÖLD

Többször is megkéselték a kamionost a pakisztániak

Ugyanaz történik, mint a franciaországi Calais-ban. A migránsok új célpontja egy görögországi kikötő, ahonnan Olaszországba indulnak a kompok, a teherautókkal.

RIPOSTER

Egyre durvább a helyzet, ez történt éjszaka a déli határon

Illegálisan próbált Magyarország területére jutni több tucat migráns, de a határőrök feltartóztatták őket.

KÜLFÖLD

Pakisztáni erőszakolóbanda tartotta rettegésben a várost

Éveken át erőszakolták, zaklatták a fehér lányokat, a rendőrség pedig semmit nem tett a lakosok védelme érdekében.

KÜLFÖLD

Frontálisan ütközött a kisbusszal a teherautó, legalább 20 ember meghalt

Húsz halottja már biztosan van annak a pakisztáni buszbalesetnek, ami hétfő délelőtt történt.

NÍNÓ

Most érkezett: Magyarországon fogták el a pakisztáni mészárost

A hetvenszeres gyilkost Bólynál fogták el az erdőben, miután az osztrák hatóságok riadóztatták magyar kollégáikat.

KÜLFÖLD

Két éve él az unió területén a szinte mindenhonnan kiutasított migráns

Egy pakisztáni illegális bevándorló esete világít rá leginkább, hogy Európa milyen súlyos problémákkal küzd menekültügyben.

KÜLFÖLD

Fiatal férfit erőszakolt meg két pakisztáni migráns

Úgy tűnik, hogy a férfiak is veszélyben vannak... A támadók érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkeztek.

KÜLFÖLD

Megerőszakolta, majd megharapta, hogy megfertőzze a német nőt!

Ennek ellenére még nem utasítják ki a pakisztáni migránst, mert a szülőhazája nem hajlandó őt visszafogadni...