rabok

18 találat
INSIDER

Megkezdődött a rabok oltása a börtönökben: Ezt a vakcinát kapják

A rabok 65 százaléka kérte a vakcinát.

NA NE!

Anyaszült meztelenre vetkőzött 219 rab, majd megszöktek egy afrikai börtönből

Hajtóvadászat indult a szökésben lévő fogvatartottak ellen, akiknek a többsége jelenleg is pucéran bujkál a szavannában.

KÜLFÖLD

Koronavírus: eddig 8 ezer rabot engedtek szabadon idő előtt Franciaországban

Egy elítéltnek annyi esze volt, hogy ellopott egy autót, miután amnesztiát kapott, ezért újra lecsukták.

SPORT

Ezért állnak sorba Ronaldinhónál a rabok a börtönben

A legendás brazil labdarúgót továbbra is Paraguayban tartják fogva.

INSIDER

Droghoz jutottak a rabok, majd kiabáltak, fenyegetőztek és ütöttek

A Fővárosi Főügyészség öt férfival szemben emelt vádat, nem is akármi miatt: kiabáltak, az őröket fenyegették, és még egy társukat is megütötték.

INSIDER

Magyar rabok gyártják a maszkokat a koronavírus ellen Debrecenben

Naponta 20 ezer darabot tudnak elkészíteni.

INSIDER

Rabok is adományoznak a MikulásGyárnak

A Millenárison található MikulásGyárba, amely december 21-ig fogadja az adományokat, már eddig is megszámlálhatatlan adomány érkezett a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától. A rabok örülnek, hogy adhatnak és végre jót tehetnek!

INSIDER

Dráma a budapesti börtönben: áramot vezettek a zárkaajtóba

Az őrök bele is halhattak volna abba, amit két rab művelt.

INSIDER

Drogdílerek gyűjtenek a rászorulóknak Szekszárdon

Több, mint 60 kiló tartós élelmiszert gyűjtöttek össze fogvatartottak rászorulóknak és azok családjainak a Tolna megyei börtönben. A kezdeményezés meglepő módon indult, ugyanis egy rab a börtönben kapott élelmet szerette volna láthatáson átadni a családjá

INSIDER

Különös videókat tesz közzé a szép magyar börtönőr lány

Saját szériát kapott a YouTube-on Nagy Norina, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivő-helyettese. A szőke szépség örömmel mesélt a karrierjéről: 12 évet dolgozott a mély víznek számító Gyorskocsi utcában, de a kamera előtti szereplést i

INSIDER

Jót tettek a rosszfiúk: ezt küldték a MikulásGyárba

A solti börtönből érkezett egy súlyos adomány a Millenárison található MikulásGyárba, ahonnan majd 600 rászoruló családhoz kerül a jó szívvel felajánlott küldemény.

NÍNÓ

Õ az a nő, aki kegyetlenül összevert és kirabolt egy 88 éves nénit

Súlyos állapotban került kórházba egy 88 éves néni Körösladányból. Az idős asszonnyal kegyetlenül bántak el támadói.

INSIDER

Találékony nép a magyar, de a lesittelt férfi rokonánál nincs kreatívabb

Egészen elképesztő módokon próbálják mobiltelefonhoz juttatni rácsok mögött senyvedő szeretteiket a hozzátartozók. Cipőtalpba rejtve, kalácsba sütve, és még sorolhatnánk. Ám a minapi eset minden eddigit felülmúlt! Mutatjuk is!

SZTÁRDZSÚSZ

Halálos fenyegetéseket kapott VV Fanni feltételezett gyilkosa

Életveszélyes fenyegetést kapott a börtönben a Novozánszki Fanni megölésével gyanúsított férfi.

NÍNÓ

Kutyaként sétáltatta és verte rabtársát egy férfi

Vádat emeltek a kegyetlen férfi ellen.

HARCÉL

Emberkísérlet? Kiszivárgott, mit művel rabjaival az Iszlám Állam

Olyan kísérletekről szóló dokumentumokat találtak, melyekben a szulfátfélék halálos dózisáról is szerepeltek adatok. Képesek kiirtani az emberiséget!

NÍNÓ

Botrány a Csillagban: egymásnak estek a rabok

Összeszólalkoztak, majd az egyik nekiesett társának. A megvert rab súlyosan megsérült.

NÍNÓ

Vigyázat, veszélyes szökött rabok bujkálnak Budapesten

Egy házi őrizetben lévő nő és férfi szökött meg, egyelőre senki sem tudja, hol bujkálhatnak...