Létrehozva: 2016.03.09.

Egyél vizet, ez nem vicc! Sokkal egészségesebb leszel

Elképesztõ újdonság derült ki nemrégiben a megfelelõ folyadékfogyasztásról! Lehet, hogy elsõre nem fogod elhinni, pedig érdemes átgondolni a vízhez fûzõdõ viszonyodat.

A új tézis nem állít alapvetően mást, mint amit megszoktunk, csak épp  átírja a rendszert.

A szervezetből kiürülő vizet a  pótolni kötelező! De nem mindegy, hogy hogyan!

 

Testedből az évek múlásával egyre fogyatkozik a víz, ez sajnos természetes és csak nehezen lassítható folyamat. Születésedkor testednek 75-80%-át alkotja víz, míg az életed vége felé haladva ez az arány, akár 50%-ra is lecsökkenhet. 

A víz fontosságát felismerve szinte kényszeres vízivóvá váltunk, ám az, hogy sokan még az utcán is ásványvizes palackot szorongatnak, lássuk be, inkább csak menő, mint hasznos.

Volt víz, nincs víz

Annyi érv hangzik el a vízivás mellett, hogy azt hiheted, teljesen egészségesen élsz, ha jó sok vizet iszol. Sajnos el kell szomorítsunk. A pusztán vízzel bevitt folyadék ugyanis szinte egy az egyben távozik az emésztőrendszeredből.Ennél nagyobb gond, hogy komoly hiánybetegségeket lehet okozhatsz magaddal, ha literszám döntöd magadba a vizet. A rengeteg bevitt víz, semmi értékes ásványi pótlást nem nyújt neked. Sőt, ráadásként még a meglévő vitamin- és ásványi anyag készletedet is kimossa. 

Intő jelek

Figyeld te is meg magad! A szervezeted időben figyelmeztet és változtatni sohasem késő.

Ha a szemed alatt duzzadt karikáid gyűlnek, bokád vizesedik, gyomrod gyakran puffadt, biztos lehetsz benne, hogy a tested nem hasznosítja megfelelően a vízkészletét. 

Edd meg, amit meginnál

Ha vízben gazdag élelmiszereket fogyasztasz, teljesen más módon pótlod vissza a szervezetedből hiányzó vizet. Az így bevitt folyadék, akár kétszer olyan hatékonyan hasznosul számodra. A táplálékon keresztül bevitt víz sokkal lassabban szívódik fel, így kiürülése is jóval tovább tart. 

Kulcskérdés a fogyókúrában

Természetesen a vízben gazdag élelmiszerek a fogyáshoz vezető úton is rendkívül hatékony segítőid. Hiszen többségük alacsony szénhidráttartalmú, rostban viszont gazdag táplálék. A jóllakottság érzését képesek hosszasan fenntartani és az emésztési folyamatot is jótékonyan befolyásolják.

Kezdd el minél hamarabb az egészséges víz-evést!

Válogass a zöldségekből, gyümölcsökből:

Jégsaláta, cukkini, narancs, krumpli, alma, körte, paradicsom, uborka, görögdinnye, karfiol, grapefruit, málna, áfonya, sárgarépa, paprika, retek, zeller, brokkoli, spenót, de a lista folytatható, szaladj ki a piacra!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

DIÉTA

3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot