Létrehozva: 2016.09.15.

Elképesztő fogyás: csak úgy robbantak lefelé a kilók a túlsúlyos házaspárról

130 kiló mínusz ketten: itt a bizonyíték, hogy milyen hatékony a páros fogyókúra! Férj és feleség az elhízás és a cukorbetegség helyett választotta inkább az egészséget. Diétázni és sportolni kezdtek, fantasztikus eredménnyel. Megmutatjuk, hogyan csinálták!

Amikor Mark Trenkle 40 évesen kézhez kapta a cukorbetegség diagnózisát, elhatározta, hogy nem adja meg magát, és szembeszáll az elhízással. A közel 130 kilós férfi régóta halogatta a vérvizsgálatot – maga is elismeri, hogy talán azért, mert sejtette, mi lesz az eredménye. Ám a felsége végül rábeszélte: az eredmény 2 típusú cukorbetegséget mutatott, amire gyógyszer kellett szednie.

Mark először az orvosra, majd magára volt dühös, de azt elismerte, hogy semmi meglepő nincs a betegségében: élete első 40 évében akkor és azt evett, amikor és amit akart. Figyelmen kívül hagyta a családi hajlamot is, és egyáltalán nem törődött a túlsúlyával. Néha a feleségével, Jenniferrel együtt belefogott egy-két divatdiétába, de ezeknek általában csúfos kudarc lett a vége.

Ebben az időben Jennifer még a férjénél is túlsúlyosabb volt, és alig tudott megmászni egy pár lépcsőt szuszogás nélkül. Vagyis mindkettőjük esetében ideje volt az életmódváltásnak. Mark eldöntötte: nem akar cukorbetegként élni. Elegük lett abból is, hogy amikor a gyerekeket vidámparkba vitték, nem fértek be a járművekbe, és minden nap kimerülten estek haza. A gyerekeik 8 és 5 évesek voltak, fitt és egészséges szülőkre volt szükségük – a szülőknek pedig diéta helyett az életmódjuk teljes átalakítására.

Tészta helyett zöldség

A házaspár letöltött egy népszerű fitnesz-applikációt, elhagyta a tésztát és a vörös húst, helyettük pedig rengeteg zöldséget raktak a tányérjukra. A chips, a gyorsételek, a fehér rizs és a fehér kenyér is kikerült az étrendjükből, helyettük kevés barna rizst és szénhidrát-csökkentett kenyeret fogyasztottak. A kóla és más cukros üdítők helyett áttértek a vízre, és figyeltek az adagok méretére is.

Jennifer vízi aerobikkal kezdte a sportolást, hogy ne terhelje túl az ízületeit, Mark pedig heti háromszori gyaloglással, amit alkalomról alkalomra kicsit intenzívebben és kicsivel hosszabb távon csinált. A siker persze nem maradt el, heti másfél-két kiló olvadt le róluk, és már hat hét múlva észrevehető volt a testük változása.

A házaspár versenyezni kezdett: minden vasárnap ráálltak a mérlegre, és aki többet adott le, jutalmat kapott: például együtt mentek kisebb méretű ruhákat vásárolni. Mark közben áttért a fogyásra, és a diagnózistól számított 4 hónap múlva lefutotta az első 5 kilométeres versenyét. Jennifer is számos sportot kipróbált, már hetente hatszor edzett, és rászokott a Zumbára. Végül pedig „lekapta” a férjétől a futás iránti szenvedélyt, ma már együtt róják a kilométereket és a versenyekre is együtt neveznek.

Elkezdeni volt a legnehezebb

Mark elismeri, hogy voltak nehéz pillanatok – a legnehezebb mégis elkezdeni volt. Amikor belekezdtek az életmódváltásba, egymást motiválták, és figyelmeztették egymást, hogy amit ma megtesznek az egészségükért, attól holnap már egy fokkal jobban lesznek. Ezzel pedig a kapcsolatuk is sokat javult. Mark ma, 43 évesen 87 kilót nyom, vagyis 40 kilóval kevesebb, mint akkor, az orvosi rendelőben. Jennifer még többet fogyott, ő 92 kilót adott le, ma, 40 évesen 74 kiló a versenysúlya. És ami a legfontosabb: Mark nemrég végeztetett még egy vérvizsgálatot, és örömmel jelentheti: megszabadult a cukorbetegségtől!

Ráadásul a gyerekek is követik a példájukat az egészséges életmód felé vezető úton.

Forrás: Prevention

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

DIÉTA

"64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

YESSS

Egyetlen farmerben járnak idén nyáron a francia nők, válaszd ezt te is!

YESSS

Nagy visszatérő: ez a farmer lesz a tavasz befutója

YESSS

Idén nyáron öltözz Nanushkába! Ezek lesznek a legmenőbb darabok

YESSS

Felrobbant a TitkTok, ez lesz 2024 legdivatosabb hajszíne! Vigyázz, ha tényleg kipróbálod

YESSS

Itt az új mikrotrend: figyeld a tornacipőt!

YESSS

Katalin hercegné bájosan mutatja meg a friss divatot

YESSS

Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja