Létrehozva: 2016.01.14.

Szeretnél gyorsan karcsúsodni? Íme, a legjobb és legolcsóbb zsírégető teák

Hûvös reggeleken könnyebb a napot egy csésze finom, forró teával elkezdeni. Ráadásul, ha jól választasz, a teáktól akár fogyhatsz is. Ügyesen variálva a fajtákat talán észre sem veszed, hogy valójában diétázol!

Csalán: régi ismerős

Hagyományos gyógynövényünk a csalán, csodás erejét mégsem használjuk ki eléggé. Pedig hűvösebb időben mindenképpen érdemes lenne rendszeresen innod, mert remekül véd a légúti megbetegedésektől, és az immunrendszert is erősítheted vele. Ráadásul a benne található hangulatjavító szerotonin még a téli depressziótól is megóvja az idegrendszert. És ami a legfontosabb:

remek méregtelenítő és zsíroldó is egyben.

Elkészítése:

1-2 evőkanál szárított csalánlevelet forrázz le, majd 15 percig hagyd állni, s végül szűrd le.

Gyömbér és citrom: tökéletes páros

Ez az erőteljes illatú gyökér, amit ma már szinte minden boltban frissen beszerezhetsz, az egyik leghatékonyabb anyagcsere gyorsító. Intenzív íz-világú, illatos teája javítja a veseműködést, és pillanatok alatt elűzi testedből a feleslegesen felhalmozott vizet. A citromban lévő C-vitamin pedig fokozza a pajzsmirigyhormon működését, ami a gyorsabb zsírégetéshez nélkülözhetetlen.

Elkészítése:

Tisztíts meg egy 10 cm-es gyömbért, reszeld le, majd főzd 10-15 percig 2 liter vízben. Ha kihűlt tedd hozzá egy kifacsart citrom levét.

Borsmenta: igazi varázsital

A borsmenta tea valóságos csodaként hat a szervezetedre, megszünteti a nassolási vágyat, méregtelenít, remek görcsoldó, és megnyugtatja a háborgó gyomrot. Illóolaja jótékonyan hat az epeműködésre is.

Naponta akár 4 csészényit is megihatsz belőle.

Elkészítése:

Forrázz le 1 teáskanál szárított borsmenta-levelet, hagyd nyolc percig állni. De akár otthon az ablakban egy cserében is tarthatunk gyökereset belőle, mert a friss borsmentateánál üdítőbb ital nincs!

4 fontos szabály a DIÉTÁHOZ

  • Első lépésben gondosan pakolj el konyhánkból a cukros, illetve fehérlisztből készült élelmiszereket. Már látványuk is nehezítik a diétát
  • A gyógyteák akkor vezetnek sikeres fogyáshoz, ha közben arra is ügyelsz, hogy mit eszel
  • Lehetőleg naponta ötször étkezz, mindig kisebb adagokat
  • Reggelire, ebédre, és ha lehet az uzsonna mellé is igyál a zsírégető teákból két-két decit.
  •  

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

    origo.hu

    Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

    borsonline.hu

    "Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

    magyarnemzet.hu

    Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

    ripost.hu

    „Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

    hirtv.hu

    Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

    origo.hu

    Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    ripost.hu

    „7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    DIÉTA

    "64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

    DIÉTA

    3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

    YESSS

    Ez a bikini lesz a nyár legnagyobb divatja

    YESSS

    Zseniális melltartó trükk: hogy ez miért nem jutott eddig eszedbe?

    YESSS

    A fehér tornacipőnek lőttek, ez a lapos topánka lesz tavasszal a divat

    YESSS

    Fura farmer lesz a tavaszi divat, vigyázz vele!

    YESSS

    Csodaszép körmökkel várhatod a Valentin napot: itt az idei divat!

    YESSS

    Így hord az év divatszínét, őrület, mennyire fiatalít!