Ruszin-Szendit egy ukránokkal üzletelő fegyverkereskedő vásárolta be a Tisza Pártba

POLITIK
ÉLETMÓDI

Szerző Ripost

Létrehozva: 2020.04.21.

80 nap alatt a Föld körül? Ugyan már, elég arra 80 óra is

Egy Verne-rajongó, brit férfi Phileas Fogg rekordját szerette volna megdönteni. A technika fejlődése viszont lehetővé tette számára, hogy ne 80 nap, hanem mindössze 80 óra alatt utazza körbe a Földet.

Megvalósult egy gyerekkori álom

Az 53 éves, háromgyermekes brit apuka nagy rajongója Verne 80 nap alatt a Föld körül című regényének, számtalanszor elmesélte már a gyerekeinek, szinte kívülről ismeri minden sorát. Először kisiskolás korában olvasta a művet, és már akkor elhatározta, hogy egyszer a főhős, Phileas Fogg nyomdokaiba lép. A nyugdíjas játéktervező abban is hű maradt az eredeti történethez, hogy ő is a könyvbeli utazás kiinduló- és végpontján, a londoni Reform Klubban kezdte és fejezte be világ körüli utazását. Persze még a koronavírus járvány kitörése előtt.

Felgyorsultak az események

A mai közlekedési eszközökkel persze már nincs szükség 80 napra ahhoz, hogy körbejárjuk a világot. Az összesen 38 500 kilométeres repülőutat 77 óra és 53 perc alatt tette meg a brit nyugdíjas, és mindösszesen négy repülőjárattal utazott. A nagy kalandba még az is belefért, hogy egyszer egy egész napra elhagyja a repülőteret. Ez idő alatt kicsit megnézte és felfedezte az új-zélandi Auckland városát.

Egymillióba került a kaland

Paling az újságírók kérdésére elmondta, egyáltalán nem szenvedett a jet lagtől. Repülés közben aludt, megnézett hat filmet, és olvasott. Úgy érzi, ez az út egyáltalán nem volt annyira fárasztó, amilyennek először gondolta. A repülőjegyek összesen körülbelül 3000 angolt fontba, vagyis valamivel több, mint egymillió forintba kerültek. A világutazó apuka azt reméli, hogy a technikai fejlődés nem áll meg, és egyszer majd 8 óra alatt is körbeutazhatja majd a Földet.

Az eredeti 80 napos útiterv 1872-ben

VÁROSOK KÖZLEKEDÉSI eszköz idő

Londonból Szuezbe vasút és gőzhajó 7 nap

Szuezből Bombaybe gőzhajó 13 nap

Bombayből Calcuttába vasút és elefánt 3 nap

Calcuttából Hongkongba gőzhajó 13 nap

Hongkongból Jokohamába gőzhajó 6 nap

Jokohamából San Franciscóba gőzhajó 22 nap

San Franciscóból New Yorkba vasút és vitorlás szán 7 nap

New Yorkból Londonba gőzhajó és vasút 9 nap

A 80 órás kaland útiterve most

Londonból Los Angelesbe repülő 11 óra 30 perc

Los Angelesből Aucklandbe repülő 12 óra 50 perc

Aucklandből Shanghaiba repülő 12 óra 5 perc

Shanghaiból Londonba repülő 12 óra 40 perc

 

A könyv története Verne 1862-ben a Hetzel könyvkiadóval szerződést kötött, és kötelezte magát arra, hogy évenként két regényt ír, melyeket a kiadó a Különleges utazások (Les Voyages Extraordinaires) sorozatában jelentet meg. 1863-ban kiadták az Öt hét léghajón című regényt, amely akkora sikert aratott, hogy egy éven belül 11 nyelvre lefordították. A szerződés keretében a könyvkiadó egy év múlva kiadta az Utazás a Föld középpontja felé, majd 1865-ben az Utazás a Holdba műveket. A további években folytatódott a sorozat a Hatteras kapitány, a Grant kapitány gyermekei, a Nemo kapitány, az Utazás a Hold körül, Az úszó város, a Három orosz és három angol kalandjai és A prémvadászok regényekkel. Közben Verne, népszerű alkotásainak köszönhetően, 1872-ben elnyerte a Francia Akadémia díját. Az elismerést követő évben jelent meg a Nyolcvan nap alatt a Föld körül.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek