Létrehozva: 2021.01.29.

A bivalylestől a bunker felfedező túrákig – izgalmas programokkal készül idén Mórahalom

Végre olyan színes programok, amik az idén sem maradnak el!

Idén sem marad el a kedvelt dél-alföldi fürdőhely, Mórahalom környékén a népszerű Naplementés bivalyos túra, az éjszakai kerékpáros túra, valamint a gombatúra, és a tavaly indított nordic walking „botkóstoló”. De olyan újdonságokkal is készülnek a helyi turisztikai szakemberek, mint például a Szent Iván éji Szerelemdomb túra, az amatőr fotós túra a Csipak-semlyéken, a kerékpáros bunker-felfedező túra, vagy a kincskereső túra Ferenc József nyomában.

Forrás: Pixabay

A korlátozások miatt a vezetett túrákon kívül további érdekes, egyénileg (szakvezető nélkül) teljesíthető programok is színesítik a kínálatot az idei évtől. A helyi TDM szervezet indít majd egy kihívást, ahol különböző állomásokon kell fényképet készíteni a résztvevőknek, és ezeket elküldeni vagy bemutatni a szervezőknek. A kihívás teljesítőit oklevél, valamint meglepetés ajándék is várja.

Ezen kívül egy olyan digitális ismeretterjesztő segédanyag is rendelkezésre áll majd a vendégek számára, melyeknek segítségével lehetővé válik az egyéni felfedezés lehetősége a Röszke térségében található tanösvényekhez, élővilághoz.

Az ismeretterjesztő anyagok a www.termeszetvedo.roszkenet.hu oldalon érhetők el, és akár már most, a téli hónapokban is fel lehet készülni a későbbi „terepszemlére”. Ha Mórahalmon csobbannál is a híres gyógy- és élményfürdőben, a fürdővel egybeépült szállodában extra kedvezménnyel tudsz szobát foglalni a négycsillagos Colosseum Hotelben: https://morahalom.utisugo.hu/szallasok/colosseum-hotel****superior-299825.html

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!