Létrehozva: 2020.05.15.

A friss levegő és a napfény gátolhatja a vírus terjedését, állítja a brit virológus

Alan Penn professzor szerint a vírus további visszaszorulásához hozzájárulhat, ha az emberek a biztonsági előírások betartásával, de többet tartózkodnak a friss levegőn és a napon.

A professzor, aki tagja a brit kormány szűkebb tanácsadó testületének azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy a friss levegőn történő tartózkodás és a napfény csökkentheti annak veszélyét, hogy elkapjuk a vírust.

Mindez természetesen nem jelentheti azt, hogy ne kellene betartani azokat a biztonsági előírásokat, amelyek a másfél-kétméteres távolság betartására és a maszkviselésre vonatkoznak.

A korlátozások fokozatos feloldásával Nagy-Britanniában és Európa több más országában is is mód nyílik arra, hogy az emberek többet sétáljanak, napozzanak és birtokba vegyék a parkokat, játszótereket. Bár több helyen már nem tiltják kifejezetten, hogy két-három embernél több összegyűljön, ha nem feltétlenül szükséges persze nem érdemes kockáztatni, még akkor sem, ha a megfertőződés veszélye jelentősen csökkent.

A professzor szerint érdemes kimenni a szabadba, sétálni napozni, de persze csak jól szellőző, szabad levegőáramlást biztosító helyeken. A friss levegő és napfény ugyancsak jót tehet az immunrendszernek.

Jó tudni, hogy a direkt napfénynek kitett, jó levegőáramlással ellátott helyeken a vírus túlélési esélyei is sokkal rosszabbak, az UV sugárzást ritkán élik túl a vírusok. Több tudományos kutatás igazolja, hogy a napfény roncsolja a vírusok DNA-ját. Ráadásul a napsütés nagyon hasznos minden embernek a D-vitamin képződés szempontjából is, márpedig ez a vitamin az egyik legfontosabb immunrendszer erősítő.

A lakásunkon kívül azonban továbbra is ajánlatos távolságot tartani más emberektől, és mindenütt maszkot viselni, ahol több ember előfordul, mindenekelőtt zárt térben.

Mindez természetesen nem jelentheti az elővigyázatosság feladását. Továbbra is nagyon fontos a gyakori kézmosás, különösen, ha a kinti séta után hazatérünk és ha megérintettünk olyan tárgyakat, például kilincseket, ajtó nyitókat, korlátokat amelyeket nagyon sok más ember is megérinthet. Az ilyen felületeken maradhat legtovább életképes a vírus. Ugyanúgy továbbra is fontos, hogy a lehető legkevesebbszer érjünk az arcunkhoz, hiszen ez a megfertőződés egyik nagyon gyakori módja.

Kint az utcán is érdemes óvatosnak lenni, és még akár a szélirányra is ügyelni, ha nagyobb csoport ember mellett haladunk el, hiszen a cseppfertőzés veszélye szabad téren is fennáll. Erre még akkor is érdemes ügyelnünk, ha akár egyetlen egy emberrel beszélgetünk kint a szabadban. A tudósok még vitatkoznak azon, hogy a vírus képes-e a levegőben lebegni és így fertőzni, mindenesetre ez a lehetőség sem kizárt.

Bár az eddigi kutatások ellentmondásosak, de ugyancsak valószínű, hogy a melegebb idő csökkenti a vírus fertőzési és szaporodási képességét. A melegebb éghajlatú országok kisebb átfertőződése is erre utal.

Mit mond erről egy magyar szakember?

A napsütéstől a hőmérsékleten és az esőn át a páratartalomig valamennyi időjárási elem hatással van a vírusok terjedésére – fejtette ki a Debreceni Egyetem meteorológiai tanszékének vezetője az intézmény honlapján. Szegedi Sándor úgy érvelt, hogy mivel a vírusok célja, hogy az emberi testbe jussanak, és ott szaporodjanak, így nagyjából hasonló időjárási körülmények között képesek életben maradni, mint az ember. Éppen ezért terjednek jobban zárt, az időjárási tényezőktől független térben, mint a szabad ég alatt, ahol megannyi hatásnak vannak kitéve. A meteorológus szerint a 0 és 20 Celsius fok közötti hőmérséklet a legoptimálisabb a vírusok számára. A mostani járvány kiindulási helyét jelentő Vuhan tartomány enyhe klímája és a kínai nagyvárosokra jellemző szmog ideális körülményeket teremtett a járvány kitöréséhez. Európába érve ugyancsak az évszakhoz képest enyhe, ám borongós idő fogadta a vírust, ami szintén kedvezett a terjedésének – vélekedett. Szegedi azt is állította, hogy a jelentősen fagypont alatti mínuszok és a rendkívül magas, mintegy 90 százalék feletti páratartalom nagy mértékben csökkentik a vírus terjedését. Úgy gondolja, hogy az eső is kimossa a levegőből a vírusokat.

A tanszékvezető közölte, az időjárási elemek közül a direkt napsugárzás a járvány legnagyobb ellensége:

az ultraibolya-sugaraknak baktérium- és vírusölő hatása van – magyarázta. Hozzátette: a következő hetekben az egyre hosszabb napos időszaknak és a magasabb napállásnak köszönhetően tovább javul a napsugárzás hatékonysága, ami gátolhatja a vírus megtelepedését a napsütötte felületeken. Az amerikai Massachusetts Institute of Technology két kutatója múlt hónapban publikált egy tanulmányt ami szerint – statisztikailag nézve – valóban lassabban terjed a járvány a meleg, párás éghajlatú országokban. A témával foglalkozik a Financial Times egy cikke is, ők – számos szakértő megkérdezése után – azt írják, esélyes, hogy a hőmérséklet és a páratartalom helyett inkább például az lassíthatja nyáron a vírust, hogy az emberek kevesebb időt töltenek együtt zárt szobákban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!