Létrehozva: 2020.08.11.

A futás tényleg gyógyítja a lelket?

Egy tudós azt állítja: a futás, ha jól csináljuk, valóságos pszichoterápiaként működik.

Régóta tudjuk, hogy a futás remekül oldja a stresszt, sőt, akár a depressziós tünetek enyhítésére is alkalmas lehet. Egy brit terapeuta azonban most azt állítja: a futás, ha jól csináljuk, valóságos pszichoterápiaként működik.

Sok híres futó állítja hosszú évek óta, a sport valósággal rendbe teszi a lelkét. Most egy brit pszichoterapeuta is igazolta mindezt.

Így lett belőle terápia

William Pullen eredetileg csak az erőnlétét szerette volna javítani, hiszen láncdohányosként még a busz után is nehezen futott, később azonban egyre komolyabb távokat tett meg, és futótársai is akadtak, akik meglepő módon nagyon mélyen megnyíltak előtte futás közben. Így jött létre a dinamikus futásterápia nevű módszer, amelyhez még terapeutára sincs szükségünk: egyszerű, hatékony módszer a szorongásaink, depressziós tüneteink megfékezésére.

Bármikor ingyen elkezdhető

Bárki elkezdhet futni, aki a sport fizikai hatása mellett a lelkieket is szeretné kiaknázni. A futásban éppen az a jó, hogy mi döntünk arról, milyen erős edzéseket tartunk, egészen addig, amíg ez jelent egy kis fizikai kihívást. Ha eközben tudatos figyelemmel sportolunk, vagyis ahelyett, hogy a gondolataidba merülnénk, inkább intenzíven megéljük a pillanatot, hamar észrevehetjük a lelkiállapotod jobbra fordulását. A monoton sportokban éppen az a jó, hogy nem kell külön odafigyelni rájuk, a fizikai terheléstől pedig előbb-utóbb az érzelmeink is előtörnek. Ha ekkor hajlandóak vagyunk szembenézni velük, nagy felismerésekre juthatunk. A természet közelsége is segít, hiszen ilyenkor kiszakadunk a megszokott, fárasztó, városi környezetből, ami már önmagában is üdítő.

A végén jöhet egy napló

Ez a mozgásterápia segíthet döntést hozni, túljutni egy elakadáson, megbirkózni egy veszteséggel, s a szorongást is csökkentheti, de még akár az önbizalmat is növelheti. Még jobb, ha a futás közben felmerült gondolatainkat naplóba írjuk, hogy később, immár tudatosan is végigvehessük azokat, vagy szerezzünk egy futópartnert, akivel meg tudjuk beszélni az aktuális helyzetünket. Nem kell pszichoterapeutának lennie, elég, ha csak meghallgat – mint ahogy mi is meghallgatjuk, amikor ő nyílik meg előttünk.

Bele is vághatunk… A cikk olvasását követően bizonyára sokan azonnal el is kezdenének futni, főleg akkor, amikor már megízlelték a futás által kiváltott endorfinok okozta élvezetet. Természetesen az edzetlenebb futóknak javasolt nem egyből 30 percet egyben lefutni. Adjunk magunknak 6-8 hetet és tűzzünk ki célt, amit nem vesztünk szem elől annak érdekében, hogy mindig legyen elég motivációnk továbbcsinálni. Futni mindenhol lehet… A jó az, hogy futni mindenhol lehet. Nem számít, hol vagyunk, hegyekben, tengerparton, erdőben, még egy üzleti utazás során is van lehetőség futásra. Ezenkívül további jó benne, hogy megismerhetjük a környéket és ha még rossz időben is futunk, pl. szemerkélő esőben, egy zuhany után egészségesnek és ébernek érezzük magunkat. Továbbá sok embernek van rossz kedve, mikor reggel az időjárás nem olyan, mint ahogy kívánják. Ha valaki reggelente az időjárás ellenére is már túl van egy futáson, frissnek, erősnek érzi magát és általában jó kedvvel indítják a napot. Testsúlyellenőrzés… Ahogy öregszünk, észrevesszük, hogy testsúlyunk „problémává” válik. Sokaknál már a 40. életév előtt következik be változás a testben. Futással megelőzhetjük ezt, vagy helyes irányba is terelhetjük. És ha még emellett 1-1 kalóriát elhagyunk, formában is maradhatunk. A szigorú diétákkal szemben futással megelőzzük a jojó- effektust és megvédjük testünket az ilyen testsúly ingadozásoktól. Öntudat erősítés… Nagyon jó érzés, amikor tudatosan egy célt elérünk. Egy szakaszt megtenni, akadályokat leküzdeni. Amikor a célt, amit pár héttel ezelőtt kitűztünk, valóban elértük olyankor egyszerűen hihetetlennek érezzük magunkat és ezt a sikert más dolgokba is átültetjük. Persze a hétköznapi nehézségek és kihívások mindig ott lesznek, de szabadabbnak érezzük magunkat és talán máshogy kezeljük a kihívásokat. A futás kisegíthet a depresszióból és támogatóan hat. Természetesen depresszió esetén nem elhanyagolható kezelőorvossal, vagy terapeutával való bizalmas beszélgetés. Kapcsolatok kialakítása… A rendkívül barátságos futóközösségek segítenek zárkózott és szégyenlős embereknek is ’előbújni a barlangjukból’, ezáltal segítve kapcsolatok kialakulását. Egy futócsoportban mindenkinek van célja és mindenekelőtt kedve is a futáshoz. Munkahely, valamint szociális helyzet nem játszik szerepet ebben, hiszen a közösségekben munkásember együtt fut a vezérigazgatóval. Futás közben mindenki egyenlő és akik nehezebben nyitnak új emberek felé, egy csoport futó között könnyebb dolguk lesz. Időt szakítani, „szabadságot” kivenni, stresszoldás… Manapság sokan stresszben vannak, már azt se tudják, hol a fejük és emellett túl kevés időt fordítanak saját magukra. Akár egy édesanya a gyermekeivel, akár nők/férfiak naponta 10- 12 óra munkával. Legyen hetente néhányszor egy kis „szabadsága” saját magával, a futócipőivel és a természettel foglalkozni. Csak egy óra és kitisztult fejjel, újra frissen vissza a munkába. Stresszt pozitív energiává alakítani, legyen az negatív vagy pozitív stressz! Ez a fontos. Genetikai kódolásunk úgy van tervezve, hogy mozgunk. És ha ezt egy fárasztó nap után tesszük futás által, egészséges egyensúlyt teremtünk. Ezzel is védve magunkat a kiégéstől. Kimerültségi állapot ellen a legjobb megelőzés a futás, tartják a szakemberek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban