Létrehozva: 2020.01.04.

A hűséges kutya 3 hónapja várja gazdáját a -30 fokos fagyban

A magára hagyott állatot már többször megpróbálták befogni a helyiek, de az ismeretlenek közeledésére minden alkalommal elmenekült.

Szerző Gaál József

Az Oroszország délkeleti részén található Kuskun nevű falucska mellett elhaladó P-225-ös autópálya szélén ismeretlenek magára hagytak egy hacsikó fajtájú kölyökkutyát. A helyi sajtó beszámolója szerint nagyjából három hónappal ezelőtt dobhatták ki az út mellé a gyámoltalan állatot, ugyanis október vége óta a helyiek mindig ugyanazon a helyen látják. Valószínűsíthetően egykori gazdáját várja vissza pont ott, ahol magára hagyták.

A helyiek már többször is megpróbálták befogni az állatot. Ismeretlenek közeledésére azonban a kutya minden alkalommal az autópálya melletti erdőbe menekül és csak akkor ül vissza az út szélére, amikor már egyetlen ember sincs a környéken.

A kutya kilátásai a legkevésbé sem jók, ugyanis az utóbbi napokban többször is -30 Celsius foknál hidegebb hőmérsékletet mértek a környéken. A helyiek ennek ellenére mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a kis életet. Szinte minden nap visznek valamilyen élelmet, sőt, valaki még egy házilag barkácsolt faházat is kirakott a kutyának.

A napokban a helyi állatvédelmi hatóságok bejelentették: megpróbálják befogni és menhelyre szállítani az állatot, hogy egy új szerető gazdit találjanak neki.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban