Létrehozva: 2021.02.18.

Biztonságosan landolt a Mars felszínén a NASA rovere, mutatjuk az első felvételt

Óriási üdvrivalgás tört ki a NASA irányítóközpontban, amikor a Perseverance nevű marsjáró épségben landolt a Mars felszínén.

Az űrkutatási hivatal minden eddiginél fejlettebb marsjárója elérte a vörös bolygót és a várakozásoknak megfelelően rendben le is szállt rá. Az űrmisszió célja annak felkutatása, hogy létezett-e, létezhetett-e élet a Marson – adta hírül a CNN.

Fotó: Shutterstock

A Perseverance marsjáró magyar idő szerint csütörtökön 21 óra 57 perc körül sikeresen landolt. Nem sokkal később meg is küldte első – még fekete-fehér – felvételét a vörös bolygó felszínéről.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Mars 2020 Perseverance Rover (@nasa_persevere) által megosztott bejegyzés

Az Insta kép lapozható, a második felvételen tisztán kivehető a rover marsi talajra vetődő árnyéka!

A rover a programban előre megtervezett helyen, a Jezero kráter területén ért talajt. A geológiai nyomok alapján 3,9 milliárd évvel ezelőtt ezen a területen egy nagy tó volt, méghozzá deltaágakra szakadozott vízgyűjtővel. A rover egyik feladata, hogy talajmintát gyűjtsön erről a helyről, a mintákat kapszulákba rakja, ezeket pedig egy másik misszió fogja a Földre szállítani, tervek szerint valamikor 2030 körül.

A marsjáró ezen kívül folyamatosan küldi majd a felvételeket a Földre, miközben a földi irányítóközpontban dolgozó mérnökcsapattól utasításokat is kap. A mérnökök mindvégig kontrollálják a rover műszaki állapotát: küldetésének hossza egy marsi év, ami nagyjából két földi esztendőnek felel meg.

 

Perseverance

A nagyjából terepejáró méretű Preseverance marsjáró súlya földi körülmények közt több mint 1 tonna, a kisebb marsi gravitációban csupán 400 kg. A roverbe 23 kamerát építettek, de mikrofonokat és időjárás-előrejelző egységeket is elhelyeztek a testén. Működéséhez az energiát radioizotópos termo-elektromos generátor segítségével nyeri – vagyis nem napelemek hajtják. A rendkívül rugalmasra, ugyanakkor stabilra megépített rover akár 14 évig is képes működtetni. Sebessége 152 m/h.

 

 

Ingenuity

A marsjáró teste egy kisebb drónhelikoptert (Ingenuity) rejt, ezt a rover idővel a marsi talajra helyezi – ez a művelet nagyjából 10 napot vesz majd igénybe. A tervek szerint a helikopter többször is a magasba emelkedik majd, mégpedig egyre nehezebb feladatokat végrehajtva. A mintegy 2 kg tömegű helikopter biztonságos működését elsősorban az éjszakai komoly hidegek zavarhatják meg. A drónhelikopter első repülése 20 mp-ig tart majd.

Mind a Perseverance marsjáró, mint pedig az Ingenuity kis helikopter első számú feladata az élet nyomainak, illetve a Mars klímájának kutatása. A rover hangokat is rögzít majd, ezek lesznek a Vörös bolygón rögzített első hangfelvételek.

A Perseverance ténykedését egy Twitter csatornán lehet követni – ezt vélhetően a NASA programban részt vevő egyik kutató vezeti. Ettől függetlenül nagyon sokan örültek az itt felbukkanó első üzenetnek: „Biztonságban vagyok a Marson. A Perseverance bárhová eljuttat titeket.”

A bejegyzést fél órán belül több százezren lájkolták. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy az emberiség nagy része igenis fontosnak tartja a kiútkeresést az egyre szűkösebbé váló Földről – még akkor is, ha ez Greta Thunbergnek történetesen nem tetszik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban