Létrehozva: 2019.07.11.

Hetei vannak hátra, megható üzenetben kért segítséget a 6 gyerekes rákos családanya

Az angliai nõ különleges gyógyszereire gyûjt adományokat, hogy idõt nyerjen és elköszönhessen a családjától.

Szerző Gaál József

Az angliai Seacroftban élő Leanne Mallory egy internetes adománygyűjtő weboldalon kérte az emberek segítségét, mivel önerőből képtelen megvásárolni a rák elleni alternatív gyógyszereit. A 34 éves angol nő azután kezdett gyűjtésbe, hogy egy agresszív és áttétes daganatos megbetegedést diagnosztizáltak nála, és kiderült, mindössze hetei vannak hátra. A 6 gyerekes anya elhatározta, hogy időt nyer és elköszön családjától, kerül amibe kerül - számol be az esetről a helyi sajtó.

Az anya kálváriája még 2018 szeptemberében kezdődött, amikor gyomorrákot állapítottak meg nála. A daganatot idén januárban ugyan eltávolították a nő szervezetéből, de műtét közben kiderült, hogy betegség időközben továbbterjedt hasfalára és veséjére is.

Leanne január óta a több kemoterápiás kezelésen is részt vett, de az agresszív gyógymód nem segített rajta. A daganatok nem húzódtak vissza, sőt, közben ő fizikálisan teljesen leépült. A nő orvosai az eredményeket látva elmondták Leanne-nak, hogy hetei vannak hátra. Valamint arról tájékoztatták, hogy a kemoterápia hatástalan az agresszív áttétes rákjával szemben, sőt, a hátralévő életét is megrövidítheti az invazív kezelés.

"Nem állok készen arra, hogy itt hagyjam a családomat és barátaimat. Fizikálisan és lelkileg is leírhatatlanul fáj, ami velem történt. 9 hónapja szó szerint darabokra hullott az életem. Az azóta eltelt időben pedig minden fokozatosan egyre rosszabb lett. Nem tudom felfogni, hogy ez megtörtént velem. Hat gyönyörű gyermekem van, akikért harcolni fogok a végsőkig. Szeretnék tőlük elbúcsúzni, de az alternatív gyógyszerek drágák és nem tudom megfinanszírozni őket. Abban bízom, hogy sok együttérző ember van, aki hajlandó segíteni nekem. Minden egyes fontért nagyon hálás vagyok."

- fogalmazott a megindító levelében Leanne Mallory a GoFoundMe oldalán.

A cikk írásának pillanatában már 2300 angol fontot gyűjtött össze a beteg anya. A cél 5 ezer.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

CSALÁDOK

Sok szülő elrontja, így tilos és veszélyes altatni a babákat!

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!