Létrehozva: 2020.03.24.

Csatlakozik a koronavírus elleni küzdelemhez a Nanushka

Maszkok gyártására áll át a világhírű hazai divatcég

Hazai és nemzetközi sikerei ellenére a Nanushkát is negatívan érinti a COVID19 néven elhíresült koronavírus. A járvány nehézségeket és fennakadásokat okoz a termékek gyártásában és eladásában is, hiszen a vásárlók távol maradnak az értékesítő partnerektől az óvintézkedések miatt.

A Nanushka az elsők között döntött budapesti és , még akkor ismerve fel ennek fontosságát, amikor még nem szabályozta előírás.

A Társaság úgy gondolja, ebben a helyzetben még inkább példát kell mutatnia, ezért megvizsgálta, hogy mi az a terület, ahol a leginkább tudna segíteni. A feltérképezés eredményeként a Nanushka védőmaszkok gyártása mellett kötelezte el magát a hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerének segítségével.

Fotó: Shutterstock

A Nanushka hetente 2000 darab nem orvosi besorolású maszkot készít el eddigi kollekcióinak legkiválóbb minőségű anyagaiból, továbbá heti 3000 darab sebészi maszk elkészítését is vállalja beszállítói közreműködésével.

A nem orvosi besorolású maszkok a leginkább elterjedtek a vírus elleni mindennapi védelem során. Ez két sűrűn szövött textil rétegből áll, amelyek közé további szűrő anyag helyezhető a maszk hatékonyságának fokozása érdekében.

A Nanushka legfontosabb alapértékei között szerepel a társadalmi felelősségvállalás, ami nem csupán az értékteremtésben, munkahelyek létrehozásában, a természeti környezet védelmében, vagy a hátrányos helyzetű közösségek támogatásában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a felmerülő társadalmi, gazdasági, természeti, vagy éppen egészségügyi kihívásokra folyamatosan igyekszik gyors és hatékony választ adni – úgy lokális, mind globális szinten. Nincs ez másként most sem, amikor a koronavírus járvány árnyékolja be lassan a világ összes országának mindennapjait, köztük hazánkét is.

A projekt 2020. március 24-én indul, az első adag maszk április elsejére készül el. A következő hetekben folyamatosan készülő több tízezernyi védőeszközt a rászoruló szervezeteknek, kórházaknak és egészségügyi intézményeknek adományozza a Nanushka.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!