Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.13.

A legjobb őszi teák diétázóknak

Hűvös reggeleken könnyebb a napot elkezdeni egy csésze finom, forró teával. Ráadásul, ha jól választasz, a teáktól akár fogyhatsz is. Ügyesen variálva a fajtákat talán észre sem veszed, hogy valójában diétázol!

 

Csalán: régi ismerős

Hagyományos gyógynövényünk a csalán, csodás erejét mégsem használjuk ki eléggé. Pedig hűvösebb időben mindenképpen érdemes lenne rendszeresen innod, mert remekül véd a légúti megbetegedésektől, és az immunrendszert is erősítheted vele. Ráadásul a benne található hangulatjavító szerotonin még a téli depressziótól is megóvja az idegrendszert. És ami a legfontosabb: remek méregtelenítő és zsíroldó is egyben.

Elkészítése:

1-2 evőkanál szárított csalánlevelet forrázz le, majd 15 percig hagyd állni, s végül szűrd le.

Gyömbér és citrom: tökéletes páros

Fotó: 123rf

Ez az erőteljes illatú gyökér, amit ma már szinte minden boltban frissen beszerezhetsz, az egyik leghatékonyabb anyagcsere gyorsító. Intenzív íz-világú, illatos teája javítja a veseműködést, és pillanatok alatt elűzi tesedbőll a feleslegesen felhalmozott vizet. A citromban lévő C-vitamin pedig fokozza a pajzsmirigyhormon működését, ami a gyorsabb zsírégetéshez nélkülözhetetlen.

Elkészítése:

Tisztíts meg egy 10 cm-es gyömbért, reszeld le, majd főzd 10-15 percig 2 liter vízben. Ha kihűlt tedd hozzá egy kifacsart citrom levét.

Borsmenta: igazi varázsital

A borsmenta tea valóságos csodaként hat a szervezetedre, megszünteti a nassolási vágyat, méregtelenít, remek görcsoldó, és megnyugtatja a háborgó gyomrot. Illóolaja jótékonyan hat az epeműködésre is. Ráadásul naponta akár 4 csészényit is megihatsz belőle.

Elkészítése:

Forrázz le 1 teáskanál szárított borsmenta-levelet, hagyd nyolc percig állni. De akár otthon az ablakban egy cserében is tarthatunk gyökereset belőle, mert a friss borsmentateánál üdítőbb ital nincs!

4 fontos szabály a DIÉTÁHOZ

  • Első lépésben gondosan pakolj el konyhánkból a cukros, illetve fehérlisztből készült élelmiszereket. Már látványuk is nehezítik a diétát
  • A gyógyteák akkor vezetnek sikeres fogyáshoz, ha közben arra is ügyelsz, hogy alacsony kalóriatartalmú ételeket egyél
  • Lehetőleg naponta ötször étkezz, mindig kisebb adagokat
  • Reggelire, ebédre, és ha lehet az uzsonna mellé is igyál a zsírégető teákból két-két decit.
  •  

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

    origo.hu

    Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

    borsonline.hu

    "Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

    life.hu

    Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

    vg.hu

    Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

    origo.hu

    Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

    travelo.hu

    Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

    ripost.hu

    Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    DIÉTA

    "64 éves vagyok, de évtizedekkel fiatalabbnak nézek ki!” - elárulta egyszerű trükkjét a nő

    DIÉTA

    3 kg mínusz egy hét alatt: csodát tesz a zellerdiéta

    ÉLETMÓDI

    Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

    ÉLETMÓDI

    Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

    ÉLETMÓDI

    Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

    ÉLETMÓDI

    360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

    ÉLETMÓDI

    Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

    ÉLETMÓDI

    Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!