Létrehozva: 2021.03.08.

Döbbenetes, mit láttak ma reggel 7 óra 40 perckor Budapesten, a Költő utcában

Az igencsak ritka jelenséget egy gyanútlan autós fotózta. Az biztos, hogy nem mindennap jön szembe az emberrel egy őz Budapesten...

Valljuk be, nem mindennap jön szembe az emberrel egy őz Budapesten; a ritka látványra egy olvasónk figyelt fel, aki azonnal fényképezőgépet ragadott.

Az őz olyan otthonosan mozgott a terepen, hogy szinte biztos, hogy nem először vágott át a Költő utcán; akik ott laknak, láttak már csapást is a közelben. Mivel a Normafa nagyon közel van, így elő-előfordul, hogy a helyiek vadakkal találkoznak munkába menet: volt már, hogy rókát, vaddisznót fényképzetek.

Fotó: Ripost

Olvasónk elmondása szerint a lencsevégre kapott őz a régi Fonográf teniszklub mellett sétált; egyébként másodmagával, de a társát nem sikerült lencsevégre kapni.

Fotó: Ripost

Bár ritka látvány az őz Budapesten, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne járnának be a városba olykor: természetvédelmi területek közelében, erdők mellett gyakran merészkednek a lakott területekre. Érdemes az ilyen területek közelében a szokásosnál nagyobb körültekintéssel vezetni.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban