Létrehozva: 2020.11.09.

Durván cserbenhagyta az anyós a fiát

Nem mindennapi történetet osztott meg a fiatal nő a neten.

Egészen meglepő történetet osztott meg egy fiatal feleség az interneten. A megszokottól merőben eltérő helyzetben kérte a fórumozók segítségét, mert teljesen tanácstalanná vált, hogy mitévő legyen. Elmondása szerint nagyjából 4 éve van együtt párjával, másfél évvel ezelőtt házasodtak össze, és bár nem volt kimondottan baráti a kapcsolata anyósával, azért távolról sem volt közöttük felhőtlen a viszony. Párja egy klasszikus „anyuka kicsi fia” volt hosszú időn át, akivel az élet legtöbb területén istenien megértették egymást, mégis visszatérő konfliktus volt köztük, hogy képtelen volt leválni édesanyjáról. Ahogyan az lenni szokott, az anyós sem fogadta tárt karokkal a női konkurenciát: vélhetően úgy érezte, hogy a feleség érkezésével ő túlságosan lényegtelenné fog majd válni egyetlen gyereke számára.

A közelmúltban viszont váratlan fordulat állt be a családi kapcsolatokban. Egy orvosi kivizsgálás miatt ugyanis az anyós hozzájuk költözött néhány napra, hogy ne kelljen ingáznia vidéki otthona és a rendelő között. Ekkor pedig szembesült azzal, mennyire magára hagyja a háztartási teendők közepette fia a menyét. Először csak megjegyzéseket tett a férjnek, majd később egyre komolyabb viták kerekedtek köztük, és a magát Jane-nek nevező nő azon kapta magát a vendéglátás végére, hogy anyósa már olyankor is az ő pártját fogja és az ő érdekében piszkálja a fiatal férjet, amilyen helyzetekben köztük a mindennapokban nem is szokott konfliktus lenni.

Mint meséli, egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Úgy érzi, hogy sokkal közelebb került anyósához, nagyon jól esett neki, hogy a nő észrevette erőfeszítéseit és képes volt barátságosabban, sőt pártfogó módon hozzáállni. Annak viszont cseppet sem örül, hogy most neki kell közvetítenie a felek között, és hogy feszültség lett anya és fia közt. Próbált beszélni mindkét féllel, csinált közös programot is nekik, de egyelőre nem sokat ért el vele. Csak reménykedik benne, hogy a kölcsönös duzzogás hamarosan alább fog hagyni, és ismét normalizálódik a helyzet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban