Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.06.20.

Ebből botrány lesz - ennyi lehet az IPhone 8 ára!

Az amerikaiakat nem hatja meg.

Ha most kezdenénk rá spórolni, lehet, hogy késő...

A megjelenés időpontját egyelőre csak sejteni lehet, de az már biztosabbnak tűnik, minden eddiginél drágább IPhone érkezhet idén. A jubileumi készülék már Amerikában sem lesz olcsó, Magyarországon pedig feltehetően minden rekordot megdönt majd.

Az adók és egyéb terhek miatt ugyanis az IPhone-ok hagyományosan nálunk kerülnek a legtöbbe, így lehet ez az IPhone 8-nál is, aminek az ára a feltételezések és pletykák szerint 1000 dollár felett lehet majd.

Ez nem jelent mást, mint az eddigi tapasztalatok szerint körülbelül csak annyit, hogy itthon ez az ár a 400 ezer forintot is meghaladhatja. 

És most egy telefonról beszélünk!

Több felmérés is bizonyítja, hogy az idén megjelenő készüléket sokkal többen várják és tervezik megvenni, mint az előzőt, így feltehetően hatalmas felháborodás lesz majd a megjelenésből - pontosabban a pofátlan árakból.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban