Létrehozva: 2020.07.21.

Egy férfi a macskáját hibáztatja azért, hogy a felesége teherbe esett

Reméljük, hogy a születendő gyermeknek majd egyszer elmesélik, milyen körülmények között fogant.

Szerző Gaál József

Egy Playtonic1 nevű felhasználó arról írt a Redditen egy hosszú bejegyzésben, hogy a család macskája tehet arról, hogy felesége teherbe esett – íjra a LadBible.

A férfi azzal kezdi a 26 ezer megosztásnál járó posztot, hogy még tavaly született meg az első gyermekük, és minimum kettőt szeretnének, de a koronavírus-járvány miatt úgy döntöttek, hogy várnak még a második babával.

Az első szülés után a feleség fogamzásgátló tablettákat kezdett szedni, de a nem várt mellékhatások miatt végül az óvszert választották a házasok. Az kondomokat rejtő tasakokat pont ugyanabba az éjjeli szekrénybe tárolták, ahol a fülpiszkálók is voltak, ez pedig, mint később kiderült, nem volt jó döntés, ugyanis a macska egyik kedvenc szórakozása a fülpiszkálók szétcincálása. Így esett az eset, hogy a macska megtalálta a pálcikákat, és az óvszerekkel együtt szétrágta őket.

„Amikor megtaláltam a fiók romos tartalmát, a szétcincált fülpiszkálókat kidobtam, az óvszeres tasakokat pedig visszatettem a dobozba. Ekkor még bele se gondoltam, hogy bármi baj történhetett velük. Aznap esete egymásnak estünk a feleségemmel, és az akció előtt berohantam a sötét fürdőszobába, kinyitottam a fiókot, és kikaptam a dobozból egy óvszert. Pont úgy, ahogy mindig szoktam” – olvasható Playtonic1 posztjában.

A bajkeverő macska fotója (forrás: reddit)

Pár héttel később aztán a feleség reggeli émelygésre panaszkodott és a melleiben pont olyan feszítő fájdalmat érzett, mint az első terhességét megelőzően. A furcsa tünetek majdnem egy hete tartottak, amikor a biztonság kedvéért elvégzett egy terhességi tesztet, aminek az eredménye pozitív lett.

Ezután Playtonic1 kinyitotta az óvszereket is rejtő fiókot, és tüzetesebben megvizsgálta annak tartalmát. Ekkor vette észre, hogy fog- és karmolásnyomok voltak a csomagolásokon. Valószínűleg azt a kondomot is kilyukaszthatta a macskájuk, amit azon a bizonyos este használtak.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban