Létrehozva: 2016.11.25.

Egy licittel valóra válthatsz egy álmot!

Segíts, hogy az Õrangyalok leszállhassanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá!

Magyarországon jelenleg közel negyed millióra tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családban cseperednek, közülük pedig nagyjából hétezren élnek átmenetileg vagy tartósan gyermekotthonokban.

Ezek a gyermekek a nélkülözés közepette kevésbé, vagy egyáltalán nem tapasztalhatják meg a gyermekkor felhőtlen boldogságát, jövőképük ingatag lábakon áll.

Az Õrangyalok Ligája egy különleges kezdeményezés, mely azért jött létre, hogy legalább egy napra megváltoztassa a hátrányos helyzetű gyermekek életét. 7-14 éves kor között, az ország egész területéről várjuk a gyerekek pályázatait, melyben leírják, hogyan telne egy álomnapjuk.

Az Õrangyalok folyamatosan valósítják meg a kívánságokat, melyben most Te is segíthetsz!

 „Volt olyan gyermek, akit elvittünk repülni, mást a fodrász szakma érdekelt, de megnéztük már azt is, mit csinálnak a rendőrök, hogyan működik egy cukrászat, vagy milyen az élet egy tűzoltóságon. A horgászattól az autóversenyzésen át a lovaglásig a legkülönfélébb programokon teljesítettük a gyerekek kívánságait, ami életre szóló élményt adott a számukra.”

– mondta Tardi Tamás, az Alapítvány elnöke.

Válts valóra egy álmot!

Válogass folyamatosan bővülő sportereklye kínálatunkból, és vegyél részt az online aukción november 25-től december 7-ig.

Kérjük, adományoddal Te is járulj hozzá, hogy egy hátrányos helyzetű gyermek álma valóra válhasson! Az adománygyűjtés karácsonyig tart.

Weboldal: http://www.orangyaloknapja.hu/ 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban