Létrehozva: 2020.01.04.

Elsejétől így támogatják az 1-es cukorbetegséggel élőket

Az év elején életbe lépett az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek nyújtott támogatás – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Horváth Ildikó elmondta: a csomag egyik legjelentősebb eleme a legkorszerűbb technológiák, a szöveti szenzorok, az ehhez tartozó távadók, és esetenként az inzulinpumpa gyermekek esetében 98, felnőtteknél 80 százalékos normatív támogatása.

Szólt arról, hogy az 1-es típusú cukorbetegséggel élők érdekében munkát végző civil szervezeteket 100 millió forintos pályázati forrással támogatják, a diabetológiai centrumok fejlesztésére pedig 500 millió forintot különített el a kormány.

Az államtitkár hozzátette, Magyarországon mintegy négyezer család nevel 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket, és a kormány kiemelt célnak tekinti, hogy ezek a gyerekek egészséges életmódot folytatni tudó felnőtté válhassanak. Ebbe a körbe tartoznak az 1-es típusú diabétesszel élő és cisztás fibrózishoz társuló diabéteszben szenvedő gyermekek – jelezte.

Idén január 1-jétől több egymást erősítő intézkedés lépett életbe, amelyek célja a családokra nehezedő terhek könnyítése – mutatott rá az államtitkár.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tanácsadó elnöke azt emelte ki, hogy az új támogatórendszer „jó pontokon találja el” a családok segítését, mert egyrészt innovatív technikákat támogat, másrészt érzékenyen családcentrikus.

A főigazgató reményét fejezte ki, hogy más krónikus beteg gyermekcsoportok is hasonlóan érzékeny, finoman hangolt támogatási csomagokban részesülnek majd.

Tóth-Heyn Péter diabetológus elmondta: a hosszú távú cél, hogy a diabéteszes gyerekek egészséges társaikhoz hasonlóan minél kevesebb, a betegségükhöz kapcsolódó megkötéssel, szabadon élhessék az életüket.

Kiemelte, hogy ezek az eszközök az elmúlt évtized innovációi. A vércukorszint egyensúlyát segíteni hivatott inzulinpumpa folyamatosan adagolja az inzulint, a szöveti cukor mérésére szolgáló szenzor az eddigi pontszerű mérések helyett folyamatos görbét ad, így pontosabban beállítható a diéta, és a szülő értesítést kap a vércukorszint változásáról.

Ha megelőzhető, hogy ezeknek a gyerekeknek felnőtt korukban diabéteszes szövődményeik alakuljanak ki, akkor ezzel jelentős megtakarítást tud elérni az egészségügy, tehát megtérülő beruházásról van szó – hangsúlyozta a szakember.

Az 1-es típusú cukorbetegség az esetek többségében egy autoimmun betegség, mely során az immunrendszer a hasnyálmirigyben található inzulintermelő béta-sejteket támadja és semmisíti meg. Ennek hatására a hasnyálmirigy egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés inzulint termel, emiatt az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek naponta (többször is) kell inzulint beadniuk, és terápiájukban nem alkalmazható gyógyszeres kezelés. Ezidáig nem vált ismertté az orvostudomány számára, hogy mi okozza az 1-es típusú cukorbetegséget, de az feltételezhető, hogy örökletes és környezeti tényezők együttesen hozzájárulnak a kialakulásához.

1-es típusú cukorbetegség felismerése

Elsősorban gyermekeknél és fiatal felnőtteknél diagnosztizálnak 1-es típusú cukorbetegséget, de alapvetően kilaklulása nem életkorhoz kötött. Mivel az 1-es típusú cukorbetegségben gyorsan és végleg elpusztulnak az inzulintermelő sejtek, a betegség gyorsan kialakul és csak inzulinnal kezelhető.

1-es típusú cukorbetegség gyakori tünetei

  • súlyveszteség gyerekeknél
  • sok folyadék fogyasztás, jelentős vizeletürítés
  • fokozott étvágy
  • fáradtság, bágyattság

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban