Létrehozva: 2017.12.31.

Ez durva! - Elképesztő lesz 2018 időjárása!

Megnéztük, mit tartogatnak a következõ hónapok a meteorológusok szerint. Nem hittünk a szemünknek...

Szerző Ripost

Év végén nem csak számot vetünk azzal, mi történt velünk az előző hónapokban, de arra is kíváncsiak vagyunk, vajon mit tartogat az új esztendő. Megnéztük tehát, hogy mit várhatunk az időjárástól, mire számíthatunk a következő hónapokban. Amit láttunk, az igencsak meglepő. És bár van benne örömhír, kissé aggódásra is okot ad...

Már a január eleje is igencsak furcsán alakul, hiszen a fagyok továbbra sem nagyon érkeznek el. Sőt január első hétvégéje egyenesen tavaszias, 10 fok körüli hőmérsékletig ígér meleget. Akik tehát rettegnek a kemény téltől, megnyugodhatnak, mert ettől továbbra sem kell tartanunk. Igaz, sajnos a hóesés is elmarad.

Január végére kicsit mintha észbe kapna a hónap: megpróbál majd kopogósabb napokkal szigorítani, de ez csak egy nagyon rövid, alig pár napos szakasz lesz majd, és akkor is inkább csak fagypont körüli értékig esik vissza a kellemes hőmérséklet.

Február megint kalandosnak ígérkezik. Bőven túlugorja a megszokott hőmérsékletet az első néhány nap, aztán egy kisebb lehűléssel kompenzál, de még mindig plusz fokokkal.

És hiába a rövidke hidegebb időszak, a napsütés és a meleg a hónap végén újra belehúz majd: csaknem 10 fokot mérhetünk stabilan, napokon át. Ez azért egyáltalán nem megszokott télvégi időjárás.

És hogy mi vár ránk márciusban? Ott jön csak az igazi meglepetés! Rengeteg napsütés és továbbra is a megszokottnál magasabb hőmérséklet, ami itt már nem csak kevés hideget, de kimondottan langyos időt fog jelenteni. Ez pedig még hagyján! Várd csak ki a hónap végét!

Hónap végére ugyanis annyira lelkessé válik a tavasz, hogy csaknem 20 fokos meleggel ajándékoz meg bennünket - pedig ne feledd, továbbra is csak márciusról beszélünk, ami tudjuk jól, hogy még szinte a télhez tartozik.

Hogy az ezt követő időszak hogyan alakul, azt ilyen távolságból még nagyon nehéz megjósolni. A meteorológusok sem vállalkoznak rá. De a tendencia alapján úgy tűnik, jó esélyünk van rá, hogy nem csak a téli és tavaszi hónapok, hanem a nyár is szokatlan meleggel fog elérni bennünket, nagy a valószínűsége tehát, hogy egymást követik majd a hőségriadók a vakáció ideje alatt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban