Létrehozva: 2020.10.30.

„A holt lelkek sosem bántanak” – interjú Kiss Kató halottlátóval

Szinte mindenki fél a kísértetektől, Kiss Kató viszont rendszeresen beszélget velük. Sőt, sokszor ő segít a hozzátartozóknak, hogy szót váltsanak elhunyt szeretteikkel...

Hosszú ideig egyáltalán nem örült, hogy képes az elhunytak szellemével beszélgetni, végül Kiss Kató beletörődött az életfeladatába: ma már előadásokat tart, és segít a gyászoló hozzátartozóknak – no meg, ahogy lapunknak elmondta, a bolyongó lelkeknek is. Egyáltalán nem fél a kísértetektől, sőt: azt mondja, szeretettel kell őket megszólítani.

„Mielőtt a terembe érkezem, már megjelennek olyan lelkek, akik szeretnének a hozzátartozójukkal, szerettükkel kommunikálni” – mondja. A köztes létbe tapadt lelkek csak a figyelmet akarják felhívni magukra, és Kató azt is elmondta, hogy általában ezek a lelkek gyilkosság és öngyilkosság áldozatai, és segítséget kérnek. Irányt mutat, ajtókat nyit ki nekik, hogy megnyugodhassanak a lelkek, és eltávozhassanak a köztes létből.

Nem mindig ezzel foglalkozott: szerzett tizenhárom szakmát, annyira menekült a képessége elől, de ahogy elmondta, végül mindig errefelé vitte az útja. Kiemelte, hogy nagy segítség, hogy boncmesternek tanult, mert sokszor teljes egészében látja maga előtt az emberi testet, sőt, azt a szervet, amivel baj van, ezért ez is segítség lehet. Rengetegen voltak kíváncsiak az előadására, sokan várták, hogy elhunyt hozzátartozóik üzenjenek nekik. Az interjút itt tudod megnézni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Sorsfordító lesz a tavasz, ezekre a csillagjegyekre nagy lehetőség vár

EZO

4 csillagjegy, aki áprilisban nagy változásokat él át a szerelemben és a karrierben egyaránt

EZO

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

EZO

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

EZO

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

EZO

Ezt a 3 csillagjegyet áprilisban megjutalmazzák az égiek

EZO

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

EZO

Szeretnél tudatosan álmodni? Nem mese! Megtanítunk rá!