Létrehozva: 2016.12.21.

A legfontosabb nap az évben: így zárd le a múltat december 21-én

December 21-én déltájban a Nap eléri éves pályájának legmélyebb pontját, utána emelkedni fog. A téli napforduló az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos õsi népi szokás kapcsolódik hozzá.

Szerző Ripost

Korábban ez a nap a pogányok téli napfordulós ünnepe volt, de minden kultúrában a fény diadalát ünnepelték ekkor a halál és sötétség felett. December 21-én megszületik az új Nap (az új fény), a tűz, a reménység. Az érkező fényt tánccal, zenével üdvözölték.

A régi korok emberének ekkor kezdődött az évkör, így nagyon komoly ünnepnek számított.

A kereszténység terjedésével Jézus születésének, a szeretetnek, és a család ünnepévé vált.

A hagyományok szerint ezen a napon érdemes éves számvetést tartanunk. Az új kezdet előtt érdemes befelé fordulnunk, visszagondolnunk, mi történt 2016-ban. Hogyan indultunk neki az évnek, milyen célokat tűztünk ki, mit értünk el.

Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy erősítsük magunkban a valódi szeretetadás képességét. Engedjük nyílni magunkban a gyermeki örömet, áhítatot és csodákra való nyitottságot.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

EZO

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

EZO

Vigyázz! Ez a 3 csillagjegy csúnyán kibeszél, ha nem figyelsz

EZO

Elindult a visszaszámlálás, 3 csillagjegy még vasárnap estig szakít

EZO

Nem ez lesz életük legjobb hétvégéje a csillagjegyeknek

EZO

Ennek a három csillagjegynek óriási szerencsét hoz a Jupiter és az Uránusz együttállása

EZO

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér