Létrehozva: 2021.11.23.

Ez a három csillagjegy képes kilépni a mérgező kapcsolatából, míg a Hold az Oroszlánban áll

Észrevetted, hogy mérgező kapcsolatban élsz? Folyamatosan fáradt vagy, hiányzik belőled a lelkesedés? A kapcsolatod nem előre halad? Ideje változtatni!

A Hold az Oroszlánban mindig olyan energiát képvisel, ami az önbecsülést nagy mértékben előtérbe helyezi. Így a mostani Hold állása is ebben segít néhány csillagjegy számára. Mérgező párkapcsolatban lenni, nem egyszerű, és bár az ember képes sokszor saját magának is hazudni ezen a téren, mégis érdemes szembenézni a valósággal. Ez a pár nap jó alkalom lesz arra, hogy felismerjük, ha mérgező kapcsolatban élünk, és szembenézzünk vele, és meglépjük azt a lépést, aminek eljött az ideje. Ha rád is vonatkozik ez az élethelyzet, akkor most képes leszel magad mögött hagyni a partneredet. De lássuk, milyen jegyekre lesz most nagy hatással a Hold az Oroszlánban.

Mérgező kapcsolatban
Fotó: Fotó: Shutterstock

Oroszlán

Ez a csillagállás most mindent letisztáz benned, ami egyrészt rólad szól, az érzéseidről, rávilágít arra, ha a párkapcsolatod nem a szíved szerinti. Megláthatod, ha a párod csak kihasznál, ha lehúz, és nem éppen mennek a dolgaitok jó úton. Néha az ember képes ezt tejesen a szőnyeg alá seperni. Nagyon jó alkalom ez a pár nap számodra, hogy tisztázd magadban, hogy mire vágysz, és ami történik, annak mi köze a szíved szerinti élethez. Ha pedig rálátsz, hogy kapcsolatod inkább mérgez, mint emel, akkor ideje változtatnod az életed ezen területén. A párkapcsolat kölcsönös tiszteleten és szereteten alapszik. Ezt vizsgáld meg az életedben, nem kell eltűrnőd a jelenlegi élethelyzetedet, ha ez alapjaiban sincs meg.

Nyilas

Számodra a Hold az Oroszlánban lehetőséget hoz arra, hogy tisztán kommunikálj, és végre eljusson érthetően a párodhoz, és esetleg más emberi kapcsolataidban is, hogy itt van vége mindennek, ami téged lehúz, mérgez. Ez az energia önbizalommal teli önkifejezésre sarkall. Rendezni tudod így az érzéseidet, és étrthetően tudod átadni mindazt, ami segít neked kilépni emberi és társas kapcsolataidból. Mérlegeld a kapcsolatodat, hogy felelősen vess véget annak, ami neked nem jó. Nem kell áldozati szerepben élned tovább. Sem párkapcsolatban, sem más emberi kapcsolatodban.

Bak

Választás elé állít most az élet. Maradsz egy kényelmesnek tűnő, langyos mérgező kapcsolatban, vagy elég bátor vagy ahhoz, hogy továbblépj úgy, hogy tudod, neked mindenképpen jobb lesz így. Akkor is, ha még most nem látod, mi lesz ha az első lépést megteszed. Bízol-e és hiszel-e abban, hogy az élet megtart. Mersz-e kilépni mérgező kapcsolatból? Mersz-e járatlan útért elhagyni úgy egy ismert utat, hogy az már neked nem jó? A lustaság, a kényelem, és az önbecsapás az, amit most ha elengedsz, akkor valószínű végre magadra találsz. Így képes leszel egészséges párkapcsolatra. Mit gondolsz? Merre tovább?

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

EZO

Romantika a levegőben, erre a 3 csillagjegyekre tavasszal rátalál a szerelem

EZO

Most kiderült: ez a 4 csillagjegy a legjobb az ágyban

EZO

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

EZO

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

EZO

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

EZO

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

EZO

Négy csillagjegy, amelyik hajlamos az idegeskedésre

EZO

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse