Létrehozva: 2019.11.17.

Kevés pénzből is lehet menyei hétvégi ebéd! Íme a titok

Hagyományos fűszerünket, a lestyánt ma már inkább csak Erdélyben használják, ugyanakkor annyira karakteres íz, hogy érdemes mindig tartani otthon belőle egy keveset. Igaz, levelének karakteres íze frissen szedve érvényesül igazán, szárított változata is csodákat művel az étellel.

Lestyános burgonyaleves

Fotó: Ripost

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 pár virsli
  • 2 dl tejföl
  • 2 l alaplé
  • 1 ek. vaj
  • 1 tk. lestyán (szárított)
  • 1 tojásból csipetke
  • petrezselyem
  • só, bors
  • Így készül:

    A hagymát felaprítjuk, vajon megdinszteljük, rádobjuk a kockára vágott burgonyát, összeforgatjuk, majd felöntjük vízzel – még jobb, ha alaplét használunk. Mehet a fazékba a lestyán, a só és a bors is. Amint puha a krumpli, tejfölös-lisztes habarással besűrítjük és csipetkével dúsítjuk a levest. Tálalás előtt adjuk hozzá az előre külön lepirított virslikarikákat és szórjuk meg friss petrezselyemmel.

    Jól passzol ehhez a leveshez a savanyú íz. Használhatunk tárkonyecetet vagy citromot!

    Laskás rétes

    Fotó: Ripost

    Hozzávalók:

  • 1 cs. réteslap
  • 50 dkg laska gomba
  • 1 fej hagyma
  • 3 cikk fokhagyma
  • 1 tojás
  • 1 pohár tejföl
  • 1 dl olaj
  • 1 tk. lestyán (szárított)
  • 1 cs. friss petrezselyem
  • 1 ek. zsemlemorzsa
  • só, bors
  • Így készül:

    Pirítsuk le kevés olajon a finomra vágott hagymát, majd dobjuk rá a sallangokra szelt laskagombát illetve a zúzott fokhagymát, a szárított lestyánt, a sót és a borsot. Jó 10 percen át pároljuk az alapot, ne fedjük le, hogy a fölös nedvesség el tudjon szökni. Ha már nem annyira masszív a gomba, húzzuk le az edényt a tűzről, hagyjuk kicsit hűlni, és keverjük a raguba a tojást, a zsemlemorzsát és a finomra vágott petrezselymet. A csomagolt réteslapot hajtogassuk szét, és kétlaponént fektessünk nedves konyharuhára. Kenjük meg tejföllel és olajjal. A tészta egyik szélére kétujjnyi vastagságú sávban halmozzunk a gombás töltelékből. A sáv szélén pöndörítsük fel a réteslapot és óvatosan tekerjük fel. Az így kapott rudakat fektessük kiolajozott tepsibe, tetejüket kenjük meg tejföllel és olajjal, és 170 fokon 15-20 perc alatt süssük pirosra. Kínáljunk hozzá zöldfűszeres tejfölt, esetleg reszelt sajtot!

    Mini guba

    Fotó: Ripost

    Hozzávalók:

  • 4 kifli
  • 10 dkg darált mák
  • 2 ek. cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • ½ liter tej
  • 1 cs. vanília puding
  • 1 citrom héja, reszelve
  • 1 ek. vaj
  • Így készül:

    Karikázzuk fel a kiflit, locsoljuk be kevés tejjel. A sütőformákat vajazzuk ki, rétegezzük bele a beáztatott kifli karikákat illetve a cukorral, vaníliával és citromhéjjal bekevert mákot. Végül kanalazzunk rá vaníliapudingot, majd 10 perc alatt süssük készre a gubát.

    Minden, amit erről a fűszerről érdemes tudni Petrezselyemhez hasonló illatú és ízű fűszernövény, melynek levelét, magját és gyökerét is felhasználhatjuk. A középkorban nagyon elterjedt fűszernövény volt, szerencsére népszerűsége napjainkban visszatérőben van. Az erdélyi konyha elengedhetetlen fűszere a csombor mellett. Akár másfél méter magasra is megnőhet a fűszerkertben, sötétzöld levei dús bokrot adnak, ha kedveli a helyét. Minél melegebb és naposabb helyen termesztjük, annál több illóolajra, annál ízletesebb lestyánra számíthatunk. A levelek nem bírják a hideget, de gyökérzete képes áttelelni. Vesekő, vesehomok kihajtására, ödémák megszüntetésére jó, kiváló vizelethajtó. Ha gyakran van gyomorégésünk, legyen otthon lestyán.

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

    origo.hu

    Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

    life.hu

    4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

    metropol.hu

    Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

    hirtv.hu

    Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

    origo.hu

    Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

    ripost.hu

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

    ripost.hu

    Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    FAZÉK

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    FAZÉK

    Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

    FAZÉK

    Nagyanyáink már csak tudták: így készül az isteni eperhab

    FAZÉK

    Így készül a nagyi almás pitéje, ettől lesz igazán omlós a tészta

    FAZÉK

    Erre figyelj, ha sonkát veszel húsvétra

    FAZÉK

    Íme, a habkönnyű túrógombóc 3 titka, soha többé nem rontod el

    FAZÉK

    9 durva hiba, amit rizsfőzés közben a legtöbb ember elkövet

    FAZÉK

    Ne dobd ki a retek levelét, fantasztikus, mire jó